Buddhista zarándokhely a Balaton mellett (gabavr.blog.hu)

Keszthelytől alig félórás autóúton juthatunk el az Európában egyedülálló buddhista zarándokhelyre. Az erdő közepén, egy hármas vízér találkozásánál épült fel a kontinens egyik legnagyobb sztúpája – hívja fel a figyelmet a gabavr.blog.hu. (A zalaszántói Béke sztúpa 30 méter magas, 24 méter széles. 1993-ban avatta fel a Dalai Láma. Ingyenesen látogatható, 10-16 óra között tart nyitva, időnként programok helyszíne – a szerk.)

img_9578.jpg

(Fotó: gabavr.blog.hu)

A gabavr.blog.hu leírása szerint alig fél órás autóútra Keszthelytől és a Balatontól találjuk Európa legnagyobb buddhista sztúpáját. Zalaszántón, mindentől távol, a falu fölött magasodó hegy egyik tisztásán áll a hófehér buddhista szentély, körülötte a szélben lengedező imazászlókkal, melyek úgy tartják, szeles időben áldást küldenek az embereknek.

A hatalmas körcentrikus épület mellett egy különleges imaházat és egy ajándékboltot is találunk, aminek itt fontosabb szerep jut, mint általában, egy szokványos turisztikai célpont esetében. Ugyanis az eredeti indiai emléktárgyak értékesítéséből, illetve az itt leadható további adományokból tartja fönn a szentélyt az itt lakó két szerzetes.

img_9617.jpg

(Fotó: gabavr.blog.hu)

A különleges építmény körül aztán három szinten vezet az út, mely a rituális körüljárást szolgálja. Füstölővel a kezünkben, a buddhista hagyományok szerint háromszor járjuk körbe az épületet, az óramutató járásával megegyező irányban, minden alkalommal egy magasabb szinten. Így megszabadulhatunk a negatív energiáktól, és pozitívokkal töltődhetünk fel.

A harmadik szintre érve jobb kéz felől papírtekercseket tartalmazó imamalmokat is találunk, melyekre imádságokat írtak. Bal kezünkben füstölővel, jobb kézzel az imamalmokat pörgetve járhatjuk végig ezt a legfelső kört. Végül pedig a Buddha szobor alatti homokba szúrjuk a füstölőnket, miközben, ahogy a hagyományok tartják, ilyenkor hálát adhatunk vagy kérhetünk valamit. Eközben a szentély fölött egy Dél-Koreából származó, aranyszínű Buddha szobor néz le ránk.

A megszentelt építmény közepében egy egykor élő, 24 méter magas életfa áll, talapzatában pedig Európában egyedülálló módon, eredeti Buddha-ereklyéket helyeztek el.

A három kör megtétele és a füstölő elhelyezése után egyenesen lesétálhatunk a főlépcsőn, hogy kicsit távolabbról, teljes egészében is szemügyre vegyük ezt a különleges építményt, és egyúttal közelebbről megnézzük a lengedező imazászlókat- írja a gabavr.blog.hu .

img_9583.jpg

(Fotó: gabavr.blog.hu)