Budapestre megy a legjobb balatoni rántott sajt (index.hu)

Viszonylag ritka, amikor nem egy budapesti étterem jelentkezik új kirendeltséggel a Balatonnál, hanem éppen ellenkezőleg, egy balatoni hely költözik Pestre. A Palettában a teljes személyzet a Balaton környékéről érkezett, akik vállalták, hogy a téli szezonra Pestre költöznek.

 

Mondjuk volt már rá példa, éppen tavaly ősszel a csopaki Márga tulajdonosai nyitottak egy bisztrót a fővárosban Márga Budapest néven, most pedig a keszthelyi Paletta ötletgazdája, Bezerics Dániel döntött úgy, hogy Pestre hozza a Palettát. Mondjuk a Márgának végül nem jött be a húzás, és nemrégen be is zártak, ez persze nem jelenti az, hogy a Paletta sem fog működni nagyvárosi keretek között, de mindenképpen van benne kockázat. A Paletta Budapest csütörtök este meg is nyílt a kilencedik kerületben a Tompa utcában.

Mindent megtesznek a munkaerőért a balatoni vendéglátósok
Első látásra talán nem tűnik túl logikusnak, pedig ha jobban belegondolunk, van abban ráció, ha valaki a főváros felé terjeszkedik. Erősíti a brandet, télen is népszerűsíti a Balatont és magát a Palettát is. Bár Bezerics célja leginkább az volt, hogy a nyáron foglalkoztatott személyzetet télen se kelljen szélnek eresztenie. A balatoni vendéglátásnak régóta a munkaerőhiány a legnagyobb gondja, és hosszú távon valóban kifizetődőbb lehet egy olyan konstrukció, amiben az személyzet egész évben dolgozni tud, és nem kell minden nyáron előlről kezdeni a toborzást. Ráadásul amikor a fővárosban csökken a forgalom, a Balatonon éppen akkor kell több ember, így Bezerics szerint jól lehet mozgatni az embereket. Mindemellett nyilván nem mellékes az üzleti szempont sem, hogy ha a Balatonnál még nem megoldható az éves nyitva tartás, legalább a fővárosban legyen egy működő étterem télen is.

Füstölt pontyos bagel a legújabb balatoni strandkaja
A budapesti Paletta stílusában, hangulatában és színeiben erősen illeszkedik a keszthelyihez, és az ételkínálatban is vannak átfedések. Bezerics Dániel szerint nagy volt a kísértés, hogy Pestre hozzák a nyári, balatoni beach foodokat, (a füstölt ponty hasaaljával megtöltött szendvicsről mi is írtunk) de mégis inkább a bisztró mellett döntöttek. Azért lesz a bisztrónak egy, az utcára nyíló kisebb konyhája is, ahol elvitelre lehet majd a már a Balatonról megismert gyorskajákat, és egy új terméket, a Manga Lacinak keresztelt pulled porkos szendvicset kikérni.

Egy jó rántott sajtért bármeddig elmegyünk
De térjünk vissza bisztróra, jó hír, hogy itt is, akárcsak a keszthelyi Palettában minden hétköznap lesz ebédmenü dél és három között. Tök baráti áron, két fogás 1650, három pedig 1950 Ft-ért. Délben szűkített étlappal működnek majd, ekkor lesz megkóstolható a Keszthelyről már ismert nemesbüki rántott sajt, amiről azt írtuk, hogy a legjobb rántott sajt a Balatonnál. Az alapanyag ugyanaz, így reméljük, a végeredmény is.

Amit csak lehet egyébként, a budapesti Palettában is balatoni alapanyagokból készítenek, hogy ezáltal is támogassák a helyi termelőket. Balatonfenyvesről jön az angus marha, Keszthelyről a tokhal, Balaton-felvidékről a mangalica és természetesen Keszthelyről a burgonya. És itt már az esti, bisztróétlapon szereplő ételeket sorolom, ezeknek az áruk is jóval magasabb, 3300 Ft alatt nincs főétel, de a káptalantóti mangalicaszűz például 4350 Ft.

Kalas Györgyi fotókkal is illusztrált cikke itt olvasható.