Bringaút köti össze két év múlva Balatonlellét Kaposvárral (mti)

Balatonlelle és a Zselici Csillagpark is biztonságosan elérhető lesz Kaposvárról biciklivel 2019-re – jelentette be Szita Károly polgármester. A Lellé irányába tartó bicikliút az épülő 67-es gyorsforgalmi út melletti szervizúton vezet majd, a várost az onnan 22 kilométerre található csillagparkkal összekötő bringaút tervezés alatt áll.

 

A városvezető emlékeztetett arra, hogy Kaposvár emellett egymilliárd forintból bővíti és újítja meg kerékpárút-hálózatát, és fejleszti közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét a következő években a város néhai polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett, 171 milliárd forintos beruházási programja részeként. A város 24 kilométernyi kerékpárútjához és -sávjához további 16 kilométer épül, a ma még 4 állomásos közösségi kerékpáros közlekedési rendszer 18 állomásosra bővül, a jelenlegieken kívül pedig 170 új, tisztán elektromos és több hagyományos kerékpár áll majd a bérlők rendelkezésére – jegyezte meg Szita Károly.