Brazsil Dávidot másodjára is a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkárává választották (veol.hu)

Még csak a harmincas éveiben jár, de már komoly szakmai életutat járt be Brazsil Dávid. Édesapjával közösen viszi családi borászatukat, 2018-ban a Nivegy-völgyi Hegyközség elnöke lett. Nemrég másodjára is a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkárává választották.

– Beleszülettem a szőlő-bor ágazatba. Nagyapámat Vörösberényből a munka hozta ide, ő telepedett itt le. Növénytermesztési ágazatvezető volt a szentantalfa-tagyoni termelőszövetkezetnél, majd édesapám is mezőgazdász lett, ő most is Keszthelyen, az egyetemen tanít. Mindig volt valamennyi szőlőnk és borunk, de a rendszerváltás után fordult a termelés komolyabbra. A kárpótlásból itt szereztünk vissza területeket, és itt alakítottunk ki birtokot. Inkább a nyugati medencében ismernek minket, mert a családi adottságok miatt ott vagyunk jelen a borfesztiválokon – mesélt a veol.hu-nak tagyoni birtokán a főtitkár.

Egyértelmű volt, hogy borászattal foglalkozik majd?

– Nem volt ez ennyire tudatos, de folyamatosan errefelé vitt az élet. Már középiskolában is franciául és németül tanultam, aztán a Georgikonon agrármérnökként végeztem. Franciaországban voltam farmgyakorlaton, aztán Erasmus-ösztöndíjas, és szereztem két francia diplomát is. Az egyik egy szőlész-borász mesterdiploma, a másik egy agrárökonómiai kutatási mesterdiploma. Az utóbbit már PhD-hallgatóként szereztem, a doktori fokozatot 2014-ben szereztem meg. Kis megszakítással 2009 óta dolgozom a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál. 2014-től közel két évig a Copa-Cogeca agrár érdekvédelmi szervezetnél dolgoztam. Én voltam a szőlészeti-borászati és égetett szeszért felelős ágazati referens Brüsszelben.

Hogy jut idő ennyi munka mellett a családi borászatra is?

– 2010-ben fiatal agrárvállalkozóként édesapámmal fejleszteni kezdtük a birtokot, az addigi három hektárt nyolc és fél hektárra növeltük. Kezdetben ez egy mellékállás volt, de mostanra már egy főállást is kitenne. Egyelőre úgy döntöttük, hogy a biztos piac szintjén tartjuk a borászatot, mert a munka mellett egyszerűen nem marad elég időm a borokra. Csak azokat a tételeket tartjuk meg, amelyek valamiért fontosak nekünk, és amire piacunk van. Édesapám azt szokta mondani, hogy amikor Brüsszelből hazajöttem, örült, hogy közelebb leszek, de most úgy tűnik, hogy Brüsszel közelebb volt, mint Budapest, olyan keveset jutok haza.

Főtitkárként mennyire gondol másképp az ágazatra, mik a fejlesztési irányok?

– Huszonkét borvidék van, Tokajtól Sopronig, Soprontól Csörnyeföldig és Csörnyeföldtől Szegedig. Főtitkárként 116 ember munkáltatója vagyok. Úgy vélem, hogy 2009 óta sokat tettünk azért, hogy kisebb legyen az adminisztrációs teher a borászatokon. Elértük, hogy a számla helyettesíthesse a borkísérő okmányt, aztán létrejött a kisüzemi termelői regiszter. Haladunk az e-pincekönyv bevezetése felé, ami lehetővé teszi majd, hogy a jelenlegi adminisztrációs rendszer teljesen új pályára álljon. El kell érni azt, hogy ha a termelő leszüretel egy szőlőt és eladja egy pincészetnek, akkor arról ne gyártsunk folyamatosan papírokat, hanem az fusson végig a rendszeren.

Ez a teljes szervezetet átalakítja majd?

– A tervek szerint a hegyközségi és a hegybírói munka is átalakul majd. A hegybíróknak nagyobb szerepük lesz majd a helyi termelés és az ültetvények ellenőrzésében. Az adatrögzítés és a papírkiadások helyett inkább az adatok ellenőrzése lesz a feladatuk. A hegyközségeknek pedig szabályozási feladataik lehetnek.

Mennyire különlegesek a magyar viszonyok?

– A szőlő- és borágazat nagyon szofisztikált. A termőhely, a borvidék, a fajta, a dűlő, az évjárat hatása mind megjelenik a szőlőben és a borban is. Minden borvidékünknek más a termelési szerkezete. A Balaton környékén a családi pincészetek vannak túlsúlyban, és csak a Nivegy-völgyben olyan nagy az éghajlati és talajtani sokszínűség, ami például Nyugat- Európában értelmezhetetlen. Nagyon nagy fejlődés volt az ágazatban a rendszerváltás óta, és például itt, a Balaton környékén már beindult a régiós gondolkozás is.

Mennyire azonosak az itteni borászatok problémái, érdekei?

– Megvan a közös pont, a Balaton, akár északról, akár délről közelítjük. Ennek sok pozitív hozadéka is van, de nehézségei is, hiszen hatalmas területről van szó. Mindenki ismeri, és a fogyasztó számára a Balaton egy egység, hiába hat borvidék öleli. Szinte az összes borvidéken elindult a közös gondolkodás a saját identitás meghatározására. Szép dolog a sokszínűség, de amikor kifelé kommunikálunk, akkor kell lennie egy közös minimumnak, ami az alap. Lentről építkezünk felfelé, és nekünk kell segíteni a fogyasztónak az eligazodásban. Kell egy szakmai minimum, amit mindenkinek tartani kell, akár adminisztrációról, akár termelésről, akár kommunikációról van szó.

A Nivegy-völgy még kisebb egység.

– A Nivegy-völgy sok szempontból különleges. Három borvidék határán található, de a Nivegy-völgy falvai szeretnének közös identitással, közös arculattal megjelenni. 2018-ban vette fel a hegyközség a Nivegy-völgy nevet, és egy új, dinamikus választmánnyal kezdtük el a munkát, aminek már az eredményei is kezdenek látszani. Jól tudunk együtt dolgozni a hegybíróval, sok műveletlen területet felszámoltunk. Össze tudtuk fogni a termelőket, hogy a piaci gondokkal küszködők vegyenek részt az ágazati intézkedésekben, éljenek a lehetőségekkel.

Vannak turisztikai terveik is?

– Célunk, hogy a különböző borászathoz kötődő szervezeteinket a hegyközségi szervezetben működtessük, hiszen a hegyközségi törvény 2019-es módosítása lehetővé teszi ezt. Nálunk a bor és a borturizmus kéz a kézben jár, helyi szinten az a közös érdekünk, hogy minél több szőlőt helyben dolgozzanak fel, és a szőlőt helyben jó áron lehessen eladni. Most készítünk önálló termékleírást a Nivegy-völgyre, és reméljük, hogy ezt a közeljövőben megnyíló vidékfejlesztési forrásokból promotálni is tudjuk majd.

2018-ban elvállalta a Nivegy-völgyi hegyközség elnöki tisztségét.

– Az elődöm Varga Zoltán volt. Zoli bácsi nem vállalta tovább a feladatot, át akarta adni a stafétát. Sokat tanultunk tőle, például azt, hogy haladni kell a célok felé, de sosem szabad személyeskedni, és a belső összetartozást meg kell őrizni. Közösségben gondolkozunk úgy, hogy megpróbáljuk a hegyközséget láthatóvá tenni. A Balaton- bor szintjéről most már tovább kell lépni, ki kell mon- dani az eredetvédelmi rendszerben, hogy mit tekintünk régiós terméknek, hogy mi lesz a települési szint – nálunk a Nivegy-völgy –, és mi lesz majd a dűlős szint, a hegybor.

A saját borászati koncepció is ugyanígy épül fel?

– Ezt három tétellel tudom legjobban bemutatni. Mindhárom a Nivegy-völgyből származik. Mind a három olaszrizling. Az első alapanyaga több kiváló termőhelyről származik, a második egy Tagyon-hegyi olaszrizling, a harmadik egy hegyestűi késői szüret. Az első az alapbor, a második a dűlőszelektált, a harmadik pedig egy borkülönlegesség. Az első egy üde, gyümölcsös, kellemes ivású, a fajta tulajdonságait jól hozó olaszrizling, nem volt fahordóban. A második szinten a termőhely, a Tagyon-hegy már meghatározó, a bort fahordóban, rövid ideig érleltük. Az illataiban is inkább ásványosabb, összetettebb, komplexebb. Az első a mindennapok bora, ebből lehet akár jó fröccsöt inni. A második a baráti beszélgetések kísérője, a harmadik pedig bazalt altalajon termett, nem tolakodó, 45–50 gramm maradék cukorral, alacsony alkohollal, könnyed, késői szüretelésű tétel. Mindegyik olaszrizling, mégis nagyon különbözőek. Mindegyik hibátlan, és mindnek megvan a fogyasztásban a maga helye.

 

A veol.hu interjúja itt olvasható.