Bővül a fizetős parkolási rendszer Balatonfüreden

Április 1-től a felső városrészben új utcákkal bővül az önkormányzat fizetős parkolási rendszere. Az új parkolási területekre a már meglévő szabályok vonatkoznak majd, azaz két óra díjmentes parkolásra lesz itt is lehetőség.


A legutóbbi testületi ülésen elfogadott rendelet szerint a Kossuth Lajos-, a Mérleg-, a Siske-, a Dózsa György-, a Somogyi utca illetve az Alsó köz is bekerül a fizetős parkolási rendszerbe. Az említett utcákban, ahol összesen közel száz gépjármű tud leparkolni, négy új parkoló automatát helyeznek ki, egy pedig az új mélygarázsba kerül – írják a város honlapján.

Az új szabályozástól azt reméli az önkormányzat, hogy jobb parkolási feltételeket biztosít majd a megnövekedett forgalmú felső városrészben.

Az utcákban elsősorban a környéken lakók parkoltak, elvették ezzel a helyet az ideérkező, különböző ügyeket intéző autósoktól. Az új szabályozás arra ösztönzi a környék lakóit, hogy saját ingatlanukon álljanak meg az autóikkal, így a felszabaduló parkoló helyek már biztosítani tudják a városrészbe érkezők igényeit is – mondta Szeles Ákos, a Probio Zrt. munkatársa.

Ezek a területek a III. díjövezetbe tartoznak, azaz a jegyautomatából váltott díjmentes jeggyel, vagy mobiltelefonnal váltott jeggyel 2 óra térítésmentes parkolásra van lehetőség, minden egyéb esetben parkolási díjat kell fizetni a munkanapokon (8-17 óra között), egész évben.

Az új rendelet szerint az Ófalu mélygarázshoz tartozó társasház tulajdonosai számára, albetétenként 1 gépjárműre, a mélygarázsban érvényes kedvezményes díjú bérletet adnak majd ki, ennek éves díja 24 ezer forint. A mélygarázs természetesen nyitott, ott bárki parkolhat a III. díjzóna szabályai szerint.