Borbély Tamás badacsonyi borász 2020-ban az Év Bortermelője (MTI/Vitorlázz Itthon)

Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el az idén harmincadik alkalommal odaítélt Év Bortermelője címet. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, melynek során a Magyar Bor Akadémia (MBA) felkérésére rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier, chef vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget és küldte el jelölését – idézte fel a pénteki online eredményhirdetésen az MBA elnöke.

Zilai Zoltán hozzátette, az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak között, míg egy jelöltet a hagyományoknak megfelelően a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A díjra idén Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék), ifj. Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék), Ipacs-Szabó István (Vylyan Pincészet, Villányi borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék) és Nyúlné Pühra Beáta (Nyakas Pince, Etyek-Budai borvidék) kapott jelölést.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. Idén 135 tag vett részt a szavazásban.

Az elismerésre kilencedik alkalommal jelölt Borbély Tamás az eredmény bejelentése előtt megtartott beszélgetésen felidézte, hogy maga is Badacsonyi borvidéken született, ahol szülei a szőlőművelés és a borkészítés szeretetére nevelték. Később a világot járva tanulta meg tisztelni azt a rengeteg lehetőséget, amelyet a borvidék magában hordoz: többek között a termőhelyek változatosságát vagy a vulkáni tanúhegyek és a Balaton hatását a sokrétű badacsonyi terroirra – mondta el Borbély Tamás.

A borász korábban már elnyerte az év Fiatal Agrárembere díjat is. Akkor a Vitorlázz Itthonnak adott interjújában kifejtette: az ő pincészetüknél is megjelennek az új generációs irányok, ugyanakkor megtartják a szülői hagyományt. Hozzátette: már a rendszerváltást követően elengedhetetlen volt nagy hangsúlyt helyezni az egyediségre és a minőségre. Példaként említette a Kéknyelűt, amely a borvidék saját fajtája.Borbély Tamás szerint az időjárási viszontagságok egy borásznak napi szintű kihívásokat és feladatokat adnak, emellett éppen ez a szépsége az ágazatnak. Nincs egyforma nap és nincsen egyforma évjárat, teljes mértékben szimbiózisban kell dolgozni a természettel. A borász elárulta azt is, hogy az egyik kedvenc dűlőrésze a Bács-hegyen van, innen ered a Szőlőhegynek keresztelt tételük, ami egy dűlős bornak is megfelel. A másik büszkeség a Karós Olaszrizling, amely a birtokközpontnál található ültetvény bora.