Bemutatkozott a Balatoni Virgonc

2021 június 10-én Zamárdiban a Tiki Beach teraszán mutatták be a vendéglátós szakma képviselőinek a helyi, Fenegyerekek Zrt. saját fejlesztésű Vadvíz családját.

 

Az Egyesült Államokból érkező alkoholos italok legújabb trendje, a hard seltzer – egy áttetsző szénsavas alkoholos ital, jellemzően csipetnyi gyümölcs ízesítéssel, amelynél a kívánt alkohol- és széndioxid szintet fermentációval érik el. Nem sör, noha hasonló, hagyományos eljárással készül. Miközben a legjelentősebb és legismertebb alkoholos italok több száz, sőt több ezer évvel ezelőtt születtek, a hard seltzernek elég volt pár év, hogy teljesen felforgassa az alkoholos italok piacát a tengerentúlon. Most pedig már ott tartunk, hogy a szakemberek az idén 2,5 milliárd dolláros forgalomra számítanak az USA-ban, közben pedig Kanadában, Ausztráliában és egyes nyugat-európai országokban is egyre nagyobb a rajongók tábora.

Mint Pach Gábor, cégvezető elmondta:

Mi magyarosítottuk ezt a tengerentúli népszerű italt. Kiváló minőségű Fenegyerek pálinkával és saját készítésű szikvízzel dolgozunk, mindkettő Hungarikum. E kettő házasítása egy új előállítási móddal, speciális palackozási technológiával, kicsit más, mint a már magyar piacon található hard seltzerek. Ez indokolta a termék magyar elnevezését is, ami -visszavezetve a pálinka egyik színónimájára és a szikvíz jelenlétére- Vadvíz lett.

Hozzátette: úgy gondolja, alkottak valami újat, frisset! Az íz élményre büszkék és bátran mutatják meg saját fejlesztésű regionális terméküket.

Fontos tudni, hogy ez egy alkoholos ital, viszonylag alacsony alkohol százalékkal, két különböző 4,5 illetve 8 %-os alkoholtartalommal, mely a sör és a fröccs kihívója lehet. Nem tartalmaz sem cukrot sem ízesítő anyagot, nincs glutén, kalória tartalma pedig igen csekély, 100 illetve 160 kilokalória, ami csaknem fele a sörének. Nem keserű, nem savanyú és