Befejeződött a világ legnagyobb, balatoni pontyfogó versenye (veol.hu)

Április 30-án, szombaton délután a Club Tihanyban tartott eredményhirdetéssel zárult a világ legnagyobb pontyfogó versenye. Az International Balaton Carp Cup-on a tó kegyes volt a horgászokhoz, hiszen az egyhetes verseny során 3413 pontyot fogtak, amelyek összsúlya több mint 30 ezer kilogramm volt, és két 30 kiló feletti óriást is mérlegelhettek – írja a veol.hu.

 A már nyolcadik alkalommal megrendezett nemzetközi pontyfogó versenyre 17 országból 240 csapat érkezett, és horgászott 40 Balaton-parti településről egy héten át. A versenyt szervező cég tulajdonosa, Radu Morar a díjkiosztón elmondta, hogy két év után újra az eredeti időpontban, tavasszal rendezhették meg az IBCC-t, amelyről senki nem gondolta, hogy ilyen eredmények születnek majd, de ennek a versenynek a kiszámíthatatlanság a legnagyobb értéke. Fantasztikus, hogy a balatoni pontyrekord az IBCC-n dőlt meg – fogalmazott a verseny megálmodója.

Egyben bejelentette, hogy 2023 -ban április 22. és 28. között rendezik meg a következő versenyt. Ezt követően kisorsolt egy szabadkártyát azok között a csapatok között, amelyek az idén semmilyen díjat nem nyertek. A szerencse a TB Baits 1 nevű csapatnak kedvezett, így ők már biztosan résztvevői lesznek a jövő évi versenynek.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a nemzetközi pontyfogó kupa kapcsán elmondta, hogy egészen különleges és eddig nem ismert arcát fordította a versenyzők felé a Balaton. Idén olyan helyeken brillíroztak a csapatok, ahol korábban „büntetés” volt horgászni. Ezektől a helyektől rettegett mindenki a sorsoláskor, de Pelso anya idén gondjaiba vette az itt horgászókat, és gondoskodott arról, hogy mindenki jól érezze magát. A vezérigazgató kiemelte, hogy nagyon örül az új rekorder pontynak, amelynek súlya átlépte a 32 kilót. Egy viszonylag fiatal halról van szó, amelytől szép jövőt vár, és bízik benne, hogy hamarosan már 40 kilogramm környékén láthatjuk majd viszont ezt a halat.

Az eredményhirdetésen díjazták a kilenc szektor első három helyezettjét, illetve a legnagyobb halakat kifogó csapatokat. A verseny legnagyobb tükörpontyát, egy 25,70 kilós példányt Balatonfűzfőnél horgászva fogta a Mikbaits & Avid Carp csapata. A legnagyobb tőpontyot egy, a korábbi években lesajnált helyről, Siófoknál fogta a magyar VMFishing csapata. Ez a 32,37 kilós hal egyben a Balatonból eddig kifogott legnagyobb tőponty is.

A kifogott öt legnagyobb hal összsúlyát figyelembe véve a top 5 versenyét a magyar VMFishing nyerte, a Carpteam Gesa Tirol osztrák és a Sirius Mivardi magyar csapatot megelőzve.

A 2022-es IBCC összetett versenyének győztese az Alsóörsnél horgászó lett nemzetiségű KerioBaits csapat lett 845,49 kg-os teljesítménnyel. A második helyen az angol Trakker Team végzett 606,37 kilós összfogással, míg a dobogó harmadik fokára a cseh Carp Riders állhatott fel 590,4 kilós teljesítménnyel – írja a veol.hu.