Balatonszemes 300 milliós támogatást nyert (sonline.hu)

A Széchenyi 2020 program révén, konzorciumban, fejenként 300-300 millió forint támogatást nyert Balatonszemes, Balatonboglár és Nagykanizsa – Takács József, Balatonszemes polgármesterének tájékoztatása szerint.

– Nagyon sokrétű a pályázat, többek között rendezvényeket lehet szervezni és kis értékű műszaki berendezéseket vásárolni. Egy új módszertani lehetőséget is tartalmaz a pályázat, amelynek nyertese a balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeum. Színházi rendezvényeken keresztül rendszeres problémamegoldó oktatásokat lehet szervezni iskolásoknak – mondta a polgármester.

– A pályázat rendkívül hasznos és nemes célokat szolgál – fejtette ki Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője. – Az innovatív színház-pedagógiai nevelés feltételeinek megteremtésével, a résztvevő tanulók korai iskolaelhagyásának csökkentését, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását, a tanulók integrációját, és a köznevelési intézmények közötti átmenet segítését egyaránt hatékonyan szolgálhatja a projekt – írja a sonline.hu.