Balatonmáriafürdőn találkoztak a fúvósok (sonline.hu)

Pénteken délután Hamvas Béla életművét bemutató kiállításmegnyitóval kezdődött a három napos rendezvénysorozat Balatonmárián. Szombaton egész napra a fúvószenészek vették át az uralmat a település hangterében. Este pedig az ifjú polgárokat köszöntötték, valamint kitüntetéseket adtak át. Vasárnap a megújult Rákóczi utcát avatták fel, majd utcabál és koncert színesítette a programot.

Balatonmária különböző pontjain ugyanis egyszerre harsantak fel a trombiták, szaxofonok, klarinétok és egyéb fúvóshangszerek. Dobok hangja lüktetett minden felől. Idén a járványhelyzet miatt a szervezők csupán négy magyar együttest hívtak meg: Barcsról, Tapolcáról érkeztek vendégek, ám a nemzetközi jelleg még így is megmarad – írja a sonline.hu.

Egyikünk Achenből, másikunk Lübeckből tért vissza a rendezvényre, hogy vezényelhessük a zenekarunkat. Sokan tanulnak vagy dolgoznak az együttesből külföldön, valamint Magyarország legkülönfélébb pontjain élnek

– mondta Lukács István,” Az elnök emberei” együttes egyik tamburmajorja. „Az elnök emberei” tíz éve folyamatosan emelik jelenlétükkel a rendezvény színvonalát.

Mi is itt vagyunk minden évben. Július utolsó hétvégéjére nem is szervezünk más programot

– mondta Balatonmáriafürdő központi strandján Ivánczi Tamás, mielőtt a zenekarok a Balatonba merészkedtek. Sokan voltak kíváncsiak a fellépőkre, a partszakasz teljesen megtelt a közönséggel. Akinek nem jutott ülő, vagy állóhely, a vízből örvendezhetett a nem mindennapi koncertnek

A négy zenekar két mazsorettcsoporttal délelőtt a település közterein lépett fel, délután a Balatonban keltették a hangulatot, este pedig közös koncertet adtak a központi strandon, ahol végül a Dél–Dunántúli Regionális Fúvószenekar fújt takarodót.