Balatonmáriafürdő helyi védelmet rendelt el egy nádasára

Balatonmáriafürdőn az önkormányzat helyi védelmet rendelt el, és országos védelem megszerzését kezdeményezte a Hullám utcával párhuzamos, két strand közötti, 17 hektárnyi parti nádasára, miután több környezetkárosító, illetve szabályozástól eltérő tevékenységet is végeztek a területen – közölte Galácz György polgármester a HírBalatonnal.

 

Balatonmáriafürdő partszegélyi nádasai, vizes élőhelyei, lápos területei a déli part egyetlen nagy kiterjedésű, összefüggőnek tekinthető nádastömbje. A védetté tételét már évtizedekkel ezelőtt kezdeményezték természetvédelmi szakemberek.

Galácz György elmondta, a ma is érvényben lévő, valamint a készülő, új Vízparti Terv is a Balaton tómedrének jelöli azt az értékes vizes élőhelynek számító, de szárazulaton lévő nádast, amit az önkormányzat helyi védettség alá helyezett.

Hajdan egy állami gazdaság birtokában volt, ma már féltucatnyi magántulajdonos kezében van a terület.

„Akad a tulajdonosok között jogkövető, de olyan is, aki a szabályozástól eltérően használja a területet a mai napig, és ezt a helyi lakosság nem tudja tolerálni. Értékrendünk szerint olyan beavatkozások történtek, amelyek nagymértékben rombolják a természetes környezetünket”

– fogalmazott a település első embere.

Mint kifejtette, a védetté nyilvánítást az is indokolta, hogy a helyi építési szabályzatban vízgazdálkodási besorolású területre vonatkozó előírások, korlátozások nem biztosítottak kellő védelmet az értékes növényi társulásokat is befogadó nádasnak. Megjegyezte, a helyiekben nagy az aggodalom, hogy azért nem történt meg még ennek a vízparti nádasnak a visszaállamosítása, mert valakik grandiózus építési terveket szövögetnek arra.

„Helyi védettséget csak három hónapra lehet elrendelni, de ez alatt az idő alatt az illetékes hatóságoknak több, és egyértelműbb lehetőségük van intézkedni a természetkárosítókkal, szabálytalankodókkal szemben, valamint szakmailag elő tudjuk készíteni, hogy elérjük a végső célt, az országos védetté nyilvánítást”

– mondta a polgármester.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park is támogatja a település törekvéseit szakmai munkájával, egyebek mellett az érintett nádas területhasználati szabályainak kidolgozásával. A közeljövőben a terület tulajdonosaival is egyeztet az önkormányzat.

Galácz György kitért arra is, hogy akad még hasonló, értékes, szárazulati nádas Balatonmáriafürdő partjainál, amelynek védetté tétele indokolt. Azok állami tulajdonú területek, így könnyebb lesz a cél elérése – tette hozzá.