Balatonlellén ad koncertet először az idei évben az Omega (sonline.hu)

Idén sem maradnak a Lellén strandolók felejthetetlen zenei élmény nélkül. A hosszú évtizedekre visszatekintő legendás Omega koncertek folytatódnak a Balaton-parti városban, az együttes augusztus 16-án lép színpadra.

Kóbor János, az Omega frontembere jelentette be Balatonlellén, péntek este, hogy itt adják idei első koncertjüket – tudósít a sonline.hu.

“Majdnem féléves leállásra kényszerített minket vírus, ez egy olyan korú együttesnél mint mi már komoly idő. Egy ilyen hosszú leállást komoly próbákkal kell formába hozni”

– fogalmazott az énekes. A zenekar úgy döntött, hogy Úgy a legjobb slágereiket hozzák el Balatonlellére. Eközben új lemez jelenik meg, hiszen a zenekar az elmúlt időszakban egy új anyagon dolgozott. Azt tervezik, ha csak 500 ember vehet részt a rendezvényen, akkor is játszani fognak, hiszen a zenész élete a muzsikálás.

Kenéz István polgármester örömét fejezte ki a zenekarnak, hogy Balatonlellén kezdi meg idei koncertsorozatát az Omega.

Nem ez lesz azonban az egyetlen rendezvény a Balaton-parti városban a nyáron, a helyi művelődési ház folyamatos programokkal szórakoztatja a városlakókat és a turistákat.

“Az Omega koncertet megelőzően indul a Balatonlellei Szabadtéri Színpad július 24-vel. Zömmel színházi előadásokban gondolkodunk, ezért a megszokott musicalek mellett új bemutatók is lesznek. A Hair, a Dzsungel könyve, Pál utcai fiúk is látható lesz a színpadon.”

– mondta Hartmann Zoltán, a Balatonlellei Művelődési Ház igazgatója.  Hozzátette: mellettük a Dumaszínház nevettető gárdája is tiszteletét teszi Balatonlellén. A programok augusztus 21-ig tartanak.

A rendezvényparkban pedig minden pénteken, szombaton és vasárnap élőzenés programokkal várják a betérőket. A tánc és zeneszó mellett a kulináris élvezeteknek is hódolhatnak a vendégek, hiszen a rendezvényparkban már-már hagyományosan helyi borokkal kísérhetik a finom harapnivalókat.