Balatonlelle és Balatonboglár már részben kinyit a hétvégén (szeretlekmagyarorszag.hu)

Szálláshelyek, éttermek, cukrászda és pincészet is várja már a vendégeket Balatonlellén és Balatonbogláron, a járvány miatt megváltozott feltételekkel.

A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában az ország legnagyobb részén lazításokat engedtek. Így többek között a Balaton is – a szabályok betartásával – megnyithat. A szállás- és vendéglátóhelyek, egyes szabadtéri programok, strandok már készülhetnek a vendégfogadásra.

Bár a múlt héten még sok település “zárva volt”, egyre többen jelzik, hogy felkészülnek a turistákra.

A Hello Balatonlelle oldal információjára hivatkozva a szeretlekmagyarorszag.hu azt írja, hogy Lelle és Balatonboglár is szeretettel várja a látogatókat.

A helyiek a múlt héten egy (nem reprezentatív) kutatást végeztek a közösségi oldalukon, és a több, mint 500 ember válasza alapján 77 százalék szívesen utazna a kialakult helyzet ellenére, míg 23 százalékuk inkább kivárna, és egyelőre otthon maradna.

Az oldal – egy nem teljes körű – listát is készített a helyi vállalkozók, vendéglátósok és a szállásadók válasza alapján.

Az, hogy mely helyeken várják a látogatókat már a hétvégén, itt megtekinthető.