Balatoni rekordok: soha nem volt ennyi turista, soha nem volt ennyi fejlesztés (origo.hu)

2018 történelmi rekordot hozott a magyar turizmusban: soha ennyi turista nem járt Magyarországon. A vendégek fele magyar volt, fele külföldi. A Balaton Budapest után a második legfontosabb magyar turisztikai célpont, és továbbra is a magyarok legkedveltebb nyári pihenőhelye – írja az origo.hu.

A „magyar tenger” jelentőségét mutatja, hogy elsőként a Balaton lett kiemelt turisztikai fejlesztési térség Magyarországon. A beavatkozási program alapján a kormány 365 milliárd forintot határozott meg a Balatonnál 2030-ig megvalósítandó fejlesztésekre, amelyből mintegy 130 milliárd forint a közvetlen turisztikai célú fejlesztés. A cél az, hogy a Balaton egész évben minőségi turisztikai szolgáltatásokkal, elegendő szálláshellyel, tartalmas programokkal fogadja a magyar családokat, és a Budapestre érkező külföldi turisták is nagyobb arányban utazzanak a Balatonhoz.

2018 történelmi rekordév volt a magyar turizmusban. Megdőltek a rekordok, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma több mint 5 százalékkal nőtt, összesen 12,5 millió vendég volt, a vendégéjszakák száma az előző évhez képest több mint egymillióval nőtt, így 2018-ban már meghaladta a 31 milliót. A vendégéjszakák felét a magyarok, felét pedig a külföldről érkező vendégek adják. A Balaton Budapest után a második legfontosabb turisztikai célpont, a vendégéjszakák egyötödét a Balatonnál töltötték el a turisták.

A Balaton vendégforgalmát tekintve a belföldi forgalom a meghatározó, a vendégek háromnegyede (egészen pontosan 76 százaléka) belföldről érkezik.

Az itt töltött éjszakákat tekintve az arány kétharmad-egyharmad: 2018-ban a több mint 6 millió vendégéjszakából a belföldi vendégek 4 milliót, a külföldi vendégek pedig 2 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. 2019 első fél évében – a KSH által augusztus 9-én közzétett adatok alapján – nőtt a Balaton térségében a vendégek száma, 773 ezer vendég több mint 2,1 millió vendégéjszakát töltött el a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken. Ezzel a bevételek majdnem 10 százalékkal nőttek 2019 első fél évében a tavalyi év azonos időszakához képest, a SZÉP-kártya költések pedig közel 20 százalékkal emelkedtek ugyanezen időszak alatt.

Soha nem látott mennyiségű pénz áll rendelkezésre

2016-ban paradigmaváltás történt a turizmusban. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) koordinálásában és szakmai segítségével a turisztikai célpontokat nem külön-külön (szaknyelven: pontszerűen) fejlesztik, hanem komplexen. 2030-ig korábban nem látott mennyiségű pénz, 828 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztési forrásként a magyar turizmus támogatására és fejlesztésére. A Balaton jelentőségét mutatja, hogy elsőként a Balaton lett kiemelt turisztikai fejlesztési térség, még 2016 végén. A térséget érintő beavatkozási program alapján a kormány 365 milliárd forintot határozott meg a Balatonnál 2030-ig megvalósítandó fejlesztésekre, amelyből mintegy 130 milliárd forint a közvetlen turisztikai célú fejlesztés hazai és uniós forrásból.

A Balaton fejlesztésével a kormány azt szeretné elérni, hogy a tó egész évben minőségi turisztikai szolgáltatásokkal, szálláshely kínálattal és tartalmas programokkal fogadja a magyar családokat és cél az is, hogy a Magyarországra – többségében Budapestre – érkező külföldi látogatókat nagyobb arányban lehessen a Balatonhoz csábítani. Emiatt a „Nyári családi vakáció” mellett ősszel és tavasszal „Balatoni aktív kikapcsolódás”, „Baráti gasztroélmények”, valamint „Hévízi feltöltődés” néven fogalmaz meg programokat az MTÜ. Ezzel a Balaton egész éven át változatos programokat, az egyes évszakokhoz igazodó turisztikai kínálatot ígér.

Kétmilliárd forint a strandok fejlesztésére

A Magyar Turisztikai Ügynökség célja, hogy  2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon, ennek érdekében indította el két éve a strandfejlesztési programot. Az első ütemben tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja. Idén a hazai szabadstrandok jutottak korábban nem látott fejlesztési lehetőségekhez a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Dunakanyarban. A vízparti települések közel 4,4 milliárd forintos támogatást kaptak, összesen 43 szabadstrand fejlesztésére. Idén a Balatonnál 15 településen 30 szabadstrand összesen több mint 3 milliárd forintból, a Tisza-tónál 7 szabadstrand összesen 700 millió forintból, a Dunakanyarban pedig 6 szabadstrand 700 millió forintból újul meg. Ebből megújulnak a partszakaszok, a zöldfelületek, a vízparti lépcsők, az öltözők és vizesblokkok. Fontos szempont a családbarát szolgáltatások bővítése, az akadálymentesítés, a sportolási lehetőségek gazdagítása és a vízi mentést segítő eszközök beszerzése is.

A Balatonnál a fejlesztések az alábbi települések szabadstrandjain valósultak meg: Balatonakarattya, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonkenese, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonőszöd, Balatonszárszó, Balatonszemes, Fonyód, Örvényes, Siófok, Szántód, Tihany, Zamárdi.

Az origo cikkének folytatása, amely a szálláshelyek, élményparkok és a Balatoni kerékpárút-fejlesztését taglalja ide kattintva érhető el.