Balatoni Kör: a balatoniaknak is hatalmas a felelősségük

Közleményben reagált a helyiek és a balatoni nyaralótulajdonosok között felmerült konfliktusra a Balatoni Kör. Mint ismeretes sok budapesti, illetve az ország más pontján élők is a Balatonnál próbálják “átvészelni” a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet. A Balatoni Kör Facebook-oldalán hívja fel a figyelmet arra, hogy a balatoniak felelőssége hatalmas a jelenlegi helyzetben.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a közösségi oldalukon általuk leírtakat.

“Rendkívüli események megélői vagyunk mindannyian, és ebben a helyzetben duplán nem mindegy, hogy ki hogyan viselkedik, mert minden tettnek és minden kimondott szónak nagyobb súlya van. Nekünk, a Balatoni KÖR tagoknak, balatoniaknak is hatalmas a felelősségünk. Mi a magunk részéről továbbra is hisszük, hogy most a higgadtság, a megfontoltság és a fegyelem a legfontosabb. Az elmúlt napokban mást sem lehet hallani, hogy Balaton szerte összeugrottak a helyiek először a külföldről hazaérkező szezonmunkásokkal, majd a más városokból idejövő nyaralótulajdonosokkal, végül a nyugdíjasokkal. A koronavírus nagyon veszélyes, és nem játék! De szerencsére vannak információink, hogy hogyan tudjuk a lehetőségekhez mérten megóvni magunkat. Ennek része a higiénia – a rendszeres fertőtlenítés / kézmosás, és része a társas érintkezés kerülése. Ha betartjuk ezeket a szabályokat, akkor sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat.

Összeszedtünk néhány tévhitet, amik konfliktus helyzetet okoztak az utóbbi napokban:

1. Mára közellenség lett abból, aki a szabadban sétál, kerékpározik, vagy más sportot űz.

Még a szakemberek is azt mondják a friss levegő és a napsütés erősíti az immunrendszert! Több hetet – rosszabb esetben hónapot úgysem bírunk ki a négy fal között, így szükség is van arra, hogy néha – meghatározott keretek között kimozduljunk. Ausztriában például az egy háztartásban élők mehetnek együtt sétálni, azonban fontos a távolságtartás és a szabályok betartása.

2. Nem lesz elég áru, mert a “gyüttmentek” felvásárolják a készleteket

Sajnos a felhalmozás megszokott – de teljesen felesleges reakció ebben a helyzetben. Az áruellátás folyamatos, ami ma nem kapható, az másnapra biztosan a polcokon lesz. Értjük ezalatt a zöldség-hús-liszt-cukor készleteket. A kézfertőtlenítőre ez sajnos nem igaz, de helyettesítőnek bármilyen tömény alkohol – vagy rég megunt alkohol tartalmú parfüm is megteszi.

3. Össze fog omlani az egészségügyi rendszer, mert az az állandó lakosokra rendezkedett be, nem a nyaralókkal megnövekedett forgalomra

Pont azért kell mindenkinek – helybélinek és nyaraló tulajdonosnak is betartani a játékszabályokat, hogy ez ne következzen be! Csak bízni tudunk benne, hogy lesz elég lélegeztetőgép, és legfőképp szakképzett személyzet, amikor szükség lesz rá. Éppen ezért segítsük mi is az orvosokat, ápolókat, gyógyszertárosokat, esetleg csatlakozzunk egy őket segítő kezdeményezéshez, például az #etesdadokit kampányhoz!

4. Az idősek miatt vagyunk karanténban, mit lófrálnak és trécselnek ezek az utcán?

Nem az idősek miatt vagyunk karanténban, bár kétségtelen tény, hogy ők a legveszélyeztetettebbek. Viszont azt fogadjuk el, hogy az idősek másképp gondolkodnak, mint a fiatalok, ők már sok mindent megéltek ezen a világon. Egy-két kedves szó, esetleg a segítség felajánlása csodákra képes. Próbáljuk meg higgadtan és nyugodtan meggyőzni őket, hogy sokkal nagyobb eséllyel láthatja felnőni az unokáit, ha inkább kerüli most a forgalmas helyeket.

5. Láttam egy családot az utcán, fel kell őket jelenteni!

Nem, nem kell őket feljelenteni. A rendőrségnek és ahogy hallani lehet, nemsokára már a katonaságnak is sokkal fontosabb feladatai vannak ennél. Gondoljunk arra, mi van, ha egy balesethez, vagy bűncselekményhez nem érnek oda időben, mert ilyen bejelentések után kell intézkedniük?

Összefoglalva a fentieket: legyünk felelősek, és fogadjuk a vészhelyzetben is szeretettel a hozzánk érkezőket, de nyomatékosan kérjük meg őket, hogy ők is tartsák be azokat a szabályokat, amik a vírus elterjedését gátolják!”