Balatoni borok is bemutatkoztak Berlinben (Hello Vidék)

A magyar borok egyik legjelentősebb exportpiacán, Németországban mutatkoztak be a magyar borok az Agrármarketing Centrum (AMC) és Magyarország Berlini Nagykövetsége együttműködésével. 2021 ben a Berlini Magyar Szüret 11. alkalommal, immár a Hungarian Wine Business Program keretében rendezték meg.

A mesterkurzuson és a sétáló kóstolón a magyar borászok borkereskedőknek, szakújságíróknak, étterem- és borbártulajdonosoknak népszerűsítették a magyar borokat, támogatták a német piacon jelenlévő és újként belépő termelők és borok bemutatkozását – számolt be a Hello Vidék.

Az immár 11. alkalommal megrendezett Berlini Magyar Szüret imázsépítő szerepet is betölt. A rendezvény idén először kizárólag a magyar bortermelőkre koncentrált, ennek keretében a Balaton, Pannon, Tokaj borrégiókból Kielmayer Kristian nemzetközi borakadémikus egy 12 tételes vezetett borkóstolót tartott, ezt követően pedig a résztvevő tucatnyi borászat további, összesen több mint ötven tételét ismerhették meg sétáló kóstoló keretében. Az eseményen a magyar borászoknak lehetőségük nyílt a szakmai közönséggel boraik és pincészeteik megismertetésére, és a magyar bor folyamatos népszerűsítésére.

Az eseményt megelőzően az egyik legjelentősebb németországi borszakmai lapban, a Meininger Weinwirtschaft-ban az AMC egy négyoldalas, a magyar borokat bemutató, átfogó cikket is megjelentetett, amelynek célja szintén a magyar bor imázsának építése volt.