Balatonfüredi tavaszhívogatás borkóstolóval, sárkányeledellel (veol.hu)

Tavaszhívogató kulináris rendezvényt szervez a helyi éttermeket és pincészeteket tömörítő Balatoni Kör Balatonfüreden, február utolsó napján, amelyre azokat is várják, akik a hidegebb időszakban is fel szeretnék fedezni a régió szépségeit.

A GasztroPikniken az idegenforgalom jegyében a régió több híres étterme és pincészete is kitelepül majd, közölte a szervezők képviseletében Varga László, a Balatoni Kör tagja.

A balatonfüredi Kisfaludy strand mellett, a parkolóban állítják fel a hatalmas sátrat, amelyben tíz híres balatoni étterem séfje süt – főz. Az ételek mellett ismert borászatok nedűit is megkóstolhatják az érdeklődők. Ingyenes borkóstolót is tartanak a régiós összefogással született Balaton borból, és „kerítés szaggató“ balatoni pálinkát is lehet majd tesztelni. A hangulatról kitűnő zenészek gondoskodnak, és a szervezők külön gondoltak a legkisebbekre. Mindemellett a tavalyi nagy sikerre való tekintettel sárkányeledel készítés is lesz, amelynek receptjét Füred Kapitány, a balatoni mesehős hozza el a gyerekeknek.

A gyerekprogrammal azokra a kutatásokra is fel akarják hívni a szülők figyelmét, amelyek szerint a főzés segít a gyermekek tanulási képességeinek fejlesztésében, a mozgáskoordinációban, matematikai és szövegértelmezési ismeretekben is előnyükre válik, fogalmazott Varga László. -A receptek értelmezése, olvasása, a kilók és a dekagrammok számolása pedig „iskolai” feladat is lehetne, és mindezt otthon is megtaníthatjuk a gyerekeknek. A gasztronómiának ugyanis meghatározó szerepe van egész életünkben, nem is szólva az idegenforgalomról – tette hozzá Éskovács Péter, az akció ötletgazdája.

A teljes cikk itt.