Balatonfüred, ahol ősszel is pezseg az élet (szeretlekmagyarorszag.hu)

A településen mindig találunk programot, látnivalót, ami miatt érdemes ellátogatni ide, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelyére.

Balatonfüredet túlzás nélkül nevezhetjük a Balaton egyik fővárosának. Ha délen Siófok, akkor északon Balatonfüred méltó erre a címre. A város nem csak a magyar tenger, de hazánk egyik gyöngyszeme is. Ez az a hely, ahol állandóan pezseg az élet az év minden napján, így ősszel is.

Most, hogy nektek is megjöjjön a kedvetek Füred felfedezéséhez adunk egy pár tippet (a teljesség igénye nélkül), hogy mit érdemes megnézni a városban – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Tagore sétány

Ez az a hely, amit azonnal mindenki kapásból Füredhez társít. A sétány egy hindu költőről, Rabindranath Tagore-ról kapta a nevét, aki 1926-ban a füredi szanatóriumban gyógyult meg, melynek örömére a parkban egy hársfát ültetett. Azóta számos híres költő, író tette meg ezt a gesztus, tehát nekik köszönhetően hatalmas fákkal népesült be a sétány. A hely turisták nagy kedvence ősszel is, hiszen minden évszakban más arcát mutatja az egy kilométeres sétány közvetlenül a Balaton partja mellett.

Jókai-kilátó a Tamás-hegyen

Ha szeretsz túrázni, akkor keresd fel a Tamás-hegyet és annak környékét. Mivel elég meredek a hegy, ezért a forró nyári napok helyett ezt túrát érdemes inkább ősszel megtenni. Megéri felcaplatni a hegyre, hiszen a Jókai-kilátóból fantasztikus látvány tárul a legkitartóbbak elé. Innen nem csak a Balaton, de az egész Tihanyi-félsziget tökéletesen kirajzolódik.

Jókai Mór Emlékház

Ha szereted az irodalmat, közel áll hozzád a kultúra, és érdekel, hogy nézett ki a 19.század egyik legismertebb magyar regényírójának Jókai Mórnak, és a korszak kiváló színésznőjének, Laborfalvi Rózának a korábbi otthona, akkor mindenképpen látogass el a Jókai Mór Emlékházba. Ideális őszi kulturális program. A házban nagyon sok személyes tárgyat és bútort láthattok, és azt is megtudhatjátok, hogy itt ezen a helyen fejezte be az író egyik leghíresebb regényét, az Aranyembert.

Koloska-völgyi Vadaspark

Balatonfüred és környékén számos szőlődűlőt találhatunk, hiszen a bortermelés meglehetősen népszerű a környéken. Ezek között a szőlődűlők között, a Koloska-forrásnál találhatjuk a Koloska-völgyi tanösvényt, melynek része a 2010 óta működő Vadaspark is. A parkban a látogató számos vadfajjal ismerkedhet meg, és plusz jó dolog, hogy itt van a korábban említett Jókai-kilátó is. Nem mellesleg remek családi program lehet ez a helyszín is egy őszi hétvégén.