Balatonfüred és a balatoni turizmus a nemzetközi sajtóban

Valóságos lavinát indított el Király Zsolt a legendás vitorlázó azzal, hogy elsőként nyilatkozott arról, hogy a balatoni turizmus szereplői optimistán állnak az ide nyár elé. Nyilatkozata elsőként a megyei lapban jelent meg, majd az országos sajtó is felkapta a témát! Európa egyik leghíresebb vitorlázójának nyilatkozatára felfigyeltek a nemzetközi újságírók is! Ennek köszönhető, hogy ma európai és amerikai, de még szingapúri  lapokban is szó volt Balatonfüredről és a vitorlázásról. 

Király Zsolt szerint az emberek gondolkodásmódja megváltozott, a kijárási korlátozások rávilágítottak arra, milyen fontos szerepe van egészségünk megőrzésében a sportnak. Ebben a pár hétben még olyanok is elkezdtek azon gondolkodni, hogy mozogniuk kellene, akik eddig teljesen inaktív életet éltek. Szerinte a versenyzők és a túravitorlások mellett, a céges csapatépítő tréningek is hamarosan megjelenhetnek a Balatonon. Mint mondta, egyre több cég áll sorba ilyen tréningre. A szervezők pedig csak arra várnak, hogy a korlátozásokat feloldják. Ez a hiteles nyilatkozat lavinát indított el a sajtóban.
Éskovács Péter, kommunikációs tanácsadó szerint a híres vitorlázó mellett, az is hozzájárult a Balatont népszerűsítő akció sikeréhez, hogy több olyan  szolgáltató is csatlakozott a kampányhoz, amelyek neve garancia a minőségre. A hajós programok szervezői mellett, a híres éttermek, szállodák és világmárkákat forgalmazó cégek is bekapcsolódtak a sportot és a turizmust összekapcsoló kommunikációs kampányba.
A tanácsadó szerint lehet nemzetközi szinten is jó sajtót csinálni a magyar turizmusnak csak az kell hozzá, hogy a jó szakemberek összeálljanak. Jó példa erre  az a nemezközi szinten is jegyzet magyar balett táncos, Kovács Zsolt Vencel is, aki néhány hete még a New York Times oldalain is szerepelt az utazást  népszerűsítő kampányával.
Ennek folytatása  az európai szinten is neves vitorlázónk, Király Zsolt nyilatkozata. Mint azt Éskovács Péter elmondta, most a világ egyik legnagyobb autógyártójával és a balatoni mesehőssel, Füred Kapitánnyal működnek együtt. Reméli, hogy  ennek a híre is megjelenik majd a nemzetközi lapokban.