Földvárról úgy látják, több kutyás strand kéne a Balatonra

„Az igények alapján egyértelműen látszik, hogy több kutyabarát fürdőhely kellene a Balatonra. Akadnak újabb önkormányzatok, amelyek fontolgatják ennek megvalósítását” – nyilatkozta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, a balatonföldvári kutyás-strand létesítésének egyik kezdeményezője a hirbalaton.hu-nak.

 

A balatoni strandokról kitiltott kutyák és gazdáik mindig is keresték az eldugott helyeket a tó körül, ahol legalább a házi kedvenc fürödhet egyet, vagy együtt is strandolhatnak. Hivatalos kutyás-strand pár éve létezik a Balatonon, a tapasztalatok vegyesek:

Balatonföldvár kutyabarát fürdőhelye két évvel ezelőtt nyílt meg, harmadik szezonját kezdi idén. Itt kedvezőek a tapasztalatok, miként Fonyódon is, amelyik város úttörő szerepet játszott ebben az ügyben. Balatonboglár nem járt sikerrel a kutyastranddal, elakadt a történet a panaszok miatt, Siófok képviselő-testülete pedig már kétszer is foglalkozott a kérdéssel, amit a közelmúltban levett a napirendről az ellenkezők miatt. A hirbalaton.hu Fekete Tamást kérdezte az eddigi tapasztalatokról:

HB: Mitől függ, hogy van ahol bejön, és van ahol nem a kutyás-strand?

F.T.: Meggyőződésem, hogy van olyan megoldás, amivel mindenki jól jár, ha akad megfelelő helyszín, jó a kommunikáció, és jól építik ki a kutyabarát fürdőhelyet. Balatonföldvár szerencsés helyzetben van ebből a szempontból, hiszen óriási, szabadon bejárható partszakasszal rendelkezik. A kutyás-strand 80-100 méteres partszakaszt érint, így bőven van még terület szabad- és fizetős strandnak egyaránt. A környéknek sem volt ellenére, még támogató nyilatkozatot is kaptunk a mellette működő hoteltől. (A hirbalaton.hu információi szerint az említett, eddig Három Hattyú néven működő, kutyabarát szálláshelyként üzemelő hotelt azóta megvásárolta korábbi tulajdonosától, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. -től egy a Balatonnál terjeszkedő érdekeltségi kör, és a tervek szerint apartman ház lesz belőle.)

HB: Mik az eddigi tapasztalatok Balatonföldváron?

F.T.: Töretlen az érdeklődés a kutyabarát fürdőhelyünk iránt. Szerencsére itt egy nagyon jó adottságú területet sikerült kijelölni a célra, így egy-egy alkalommal akár 50-80 kutya is tartózkodhat a gazdáival a területen. Voltak persze kezdeti nehézségek, de az elmúlt szezon már nagyon gördülékenyen zajlott. A kutyások fegyelmezettek, ők maguk tartanak rendet a strandon, maguk figyelmeztetik vagy térítik jobb belátásra a renitenskedőket.

HB: Mik voltak a kezdeti nehézségek?

F.T.:  Azt gondoltunk, ha kiteszünk egy táblát, hogy meddig tart a kutyás-strand, az működőképes lesz. No ez nem így lett. Azóta orvosoltunk a problémát egy nagy kerítéssel, amelynek kapuján az embereknek szabadon járhatnak-kelhetnek, de a kutyák magukban nem.

HB: Ki találta ki, mi kell egy kutyás-strandhoz?

F.T.: A kutybarat.hu csapata adta a szakmai tanácsokat a kezdetektől. Mindet megfogadtuk, ennek alapján alakítottuk ki a kutyabarát fürdőhely szabályzatát is, és már az első évben sikerült kutyabarát lejárót is kihelyezni. Az útmutatások figyelembe vételével készült el a földvári kutyabarát strand honlapja is.

HB: Kik látogatják leginkább a strandot, jönnek-e ide messzebbről is?

F.T.: Tapasztataink szerint nagyon sokan kifejezetten ezért jönnek Balatonföldvárra, és nemcsak az ország más területeiről, hanem innen a Balaton-régióból, és külföldről is. Balatonfüredi vendégünk például nem egy akad, aki csak azért utazik idáig, hogy a kedvencével együtt fürdőzhessen, pedig fürdeni otthon is tudna. Itt egy ősfákkal jól ellátott, árnyas terület várja őket, amit ezért nagyon kedvelnek.

HB: Lesz-e fejlesztés? Fizetőssé teszik-e a ma még ingyenes kutyás-strandot?

F.T.: Igyekszünk fejleszteni, hiszen egyértelmű, hogy igény van rá. Magyarországon többtízezer ember tart házi-kedvencet, és sokan vannak, akik szívesen utaznak, kapcsolódnak ki a kutyájukkal. Mivel a Balaton kiemelt üdülési célpont ma már szinte egész évben, azt gondoljuk, hogy ilyen típusú szolgáltatásra mindenképpen szükség van.

Ami a fejlesztéseket illeti, tervek már készültek, egyeztetés alatt állnak. Lenne például külön büfé, és úgynevezett agility kutyajátékok.

Itt korábban egy szabadstrand működött, amit jelenleg csak kaszálni kell, és a szemetet elhordani. Ha fejlesztések lesznek, fizetőssé válhat, de az eddigi felmérések szerint ezt nem bánja a kutyás-társadalom, ha cserébe kap pluszszolgáltatásokat, és megfelelően rendben tartják a területet. Ők sokkal nyitottabbak erre a kérésére, mint a rendes balatoni strandok élvezői, akiknél nagyon is érzelem-dús reakciókat váltana ki egy ilyen változtatás. A kutyások közt akkora az igény ilyen standokra, hogy már csak azért is szívesen fizetnének belépőt, hogy a balatoni önkormányzatok számára vonóbb legyen egy ilyen strand nyitása, üzemeltetése.