Balatonakali lányok érdemelték ki a fánkkirálynői címet (veol.hu)

Fánkkirálynőket és forraltbor-főző királyt választottak Balatonakaliban, egy kitűnő hangulatú gasztronómiai versenyen a Fék kávéház és étteremnél, ahol a borkorcsolyák közül egy sajtos stangli bizonyult a legfinomabbnak. Tóth Dávid tulajdonos, főszervező azt mondta, a kitűnő hangulatú eseményt és fánkbált az egész éves helyi, illetve balatoni idegenforgalom érdekében, 17. alkalommal rendezték meg.

Finomabbnál finomabb farsangi fánkokat, borkorcsolyákat és forralt borokat készítettek el az egész megyéből érkezett résztvevők, és közülük a legkiválóbbakat díjazta is a neves személyiségekből álló zsűri. Így Bene Sándor Venesz-díjas mesterszakács, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend gasztronómiai főkancellárja, Mayer Gyula, a Séf Szakképző iskola alapítója, hoteltulajdonos, Salánki Sándor borász, a tihanyi borrend alapító tagja, Punk Ferenc gyémántdiplomás gasztronómus, pincetulajdonos, Végh Endre, a balatonfüredi borrend tagja, pincetulajdonos – tudósít a veol.hu.

A forraltbor-főző versenyre 13 csapat nevezett, közülük öt arany-, öt ezüst-, kettő pedig bronzérmet kapott, a borfőző király címet a Tihanyi Levendula Klub nyerte el, a közönség díját a Czaun Pincészet vehette át.

A farsangi fánksütésre nyolcféle édesség érkezett, a fánkkirálynőnek járó elismerést, illetve koronát Dinamit Trió néven három balatonakali lány nyerte el: Tóth Beáta, Mersics Barbara és Varga Franciska. A győztesek hat-nyolc centi átmérőjű, öt centiméter magas, aranybarna, könnyű és lágy fánkot sütöttek, egycentis szalaggal.

A legfinomabb borkorcsolyát a 11-féle, édes és sós ízű sütemény közül Galgóczi Erika készítette el, aki apró sajtos stanglival nyert.

A híres balatonakali közösségi gasztronómiai eseményt legkevesebb félezer ember kereste fel, ahol elfogyott 900 darab fánk, és megfőztek 400 liter bort. A kitűnő hangulatról Kovács Krisztián, azaz Kiki kisbíró is gondosodott, végig retró muzsika szólt, mindemellett népi vetélkedő, táncház is várta a vendégeket, akiket este fánkbállal is megajándékoztak, a Koktél Band közreműködésével.