Balaton: sofőrszolgálatot indítanak a vízimentők az északi parton

Jövőre beindít egy sofőrszolgálatot a Balaton északi partján a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), orvoslandó az ottani közlekedési anomáliát – jelentette be Bagyó Sándor, a VMSZ vezetője a hétvégi balatonlellei Balaton Konzíliumon.

 

A hirbalaton.hu-nak kifejtette;  „Már most el vagyunk késve ezzel az ötlettel, a szükség hozta úgy, hogy megoldást találjunk, hiszen egy kikötői fröccs elfogyasztása esetén nem lehet eljutni sehová az északi parton.” Bagyó Sándor elmondta, évek óta győzködi a helyi vállalkozókat, hozzanak létre egy sofőrszolgálatot (erre akkor van szükség, amikor valaki kocsival érkezik egy helyszínre, ahol alkoholt fogyaszt, vagy csak nem szeret például éjszaka vezetni, és rendel egy sofőrt a szolgálattól, aki hazaviszi a kocsijával együtt), de senki nem volt hajlandó rá, hát a VMSZ kezébe vette az ügyet.

–          Arra gondoltam, hogy a VMSZ neve biztonságot sugall, biztonságot kívánunk adni ezen a módon is, miért is ne csinálnánk. Állami támogatás nélkül tartjuk fent magunkat rendezvények biztosításából, és szponzoroknak köszönhetően, nyaranta 350 embernek biztosítva munkát. A sofőrszolgálattal a nyári szezonon kívül is tudunk foglalkoztatni embereket, és bevételhez is jut a VMSZ – érvelt a balatoni vízimentésben évek óta meghatározó szerpet betöltő szervezet elnöke.

Bagyó Sándor már azt is tudja, hogy a vízimentésnél alkalmazott BalatonHelp nevű applikációhoz hasonlóval (ami egy okostelefonra letölthető, ingyenes segélykérő alkalmazás) lehet majd segítséget kérni a VMSZ sofőrszolgálattól is. Zajlik már az előkészítés, az engedélyek beszerzése. Legkésőbb februárban el szeretnék indítani a tesztüzemet, és március közepétől beindítani az új szolgáltatást, első lépésként 3 kisrégióban; Keszthely-, Badacsony-,Tapolca- és Balatonfüred környékén. A számítások szerint körülbelül 30 százalékkal lesz drágább a sofőrszolgálat igénybevétele, mint egy taxiba ülés.

–          Az ötletet el lehet lopni, csinálja más is, legyen versenyhelyzet! – üzeni Bagyó Sándor minden vállalkozó szellemű balatoni embernek, vállalkozásnak.