Balaton-párti vezetők – Ebéd mellett beszéltek a problémákról (Veszprémi Napló)

Második alkalommal szervezték meg a Balatoni Szövetség tagjai és partnerszervezeteik találkozóját, hogy egy jó ebéd mellett kötetlenül beszélgethessenek problémáikról, oszthassák meg egymással örömeiket.

A házigazda Balassa Balázs szigligeti polgármester és a Balatoni Szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy egy nagyon erős nyári szezonon vannak túl a szövetség települései. A térség a mindenkori kormánnyal együttműködve szeretne dolgozni és a problémák felvetésekor általában megoldási javaslatokat is az asztalra tesznek. Bár a települések nyilvánvalóan nem egyformán osztoznak a vendégeken a balatoni vendéglátásban jelentkező munkaerőhiány mindenkit egyformán érint. Kevés a szakember, a hiányt egyre inkább távolabbról érkezőkkel oldják meg.

A távolabbról érkező munkaerőnek szállást kell biztosítani. Ezeknek a problémáknak a megoldásán a tagoknak közösen kell gondolkodni, akár közös munkásszállások biztosításával. Balassa Balázs itt jelentette be azt is, hogy a Bahart tulajdonosi köre – azaz az önkormányzatok – tőkejuttatási kötelezettségét 2018. március 31-ig eltolták. Hangsúlyoz- ta, hogy nem a kötelezettség alól akarnak kibújni, de a Bahart fejlesztési stratégiájának megfelelő új utakat keresnek. A Kék hullám zászlós strandminősítésről elmondta, hogy a minősítés lényege a különbségtétel, és pozitív tapasztalat, hogy a strandüzemeltetők szívesen ellesik egymástól az ötleteket. Fejlesztések minden strandon történnek. Szigligeten november 15-én adják majd át a szaunával is rendelkező fűthető vizesblokkokat. A település egyik célja, hogy télen is lejöjjenek az emberek a Balaton-partra, ezért itt november 15-től egy jégpálya lesz, és egy vendéglátóegységet is működtetnek.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat pályázataiban rejlő lehetőségekre hívta fel az egybegyűltek figyelmét. A találkozón Witzmann Mihály, Somogy megye országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, hogy bár ideológiában és pártszimpátiában vannak a polgármesterek között különbségek, mindannyian Balaton-partiak és Balaton-pártiak egyben.