Balaton, nyitva (vitorlazzithon.hu)

Évről évre egyre népszerűbbek a Nyitott Balaton programsorozat állomásai. Az ötletgazdák célja kezdetben nem volt kevesebb: elérhetővé tegyék a tó körüli szolgáltatásokat a tavaszi, valamint az őszi hónapokban. Idén Pünkösdig ismét több száz szolgáltató várja a látogatókat valamint egy különleges kihíváshoz is csatlakozhatnak a vendégek két keréken, a Pecsételd Körbe akció keretében.

A 2010-es évek elején a Balatoni Regionális Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség egyik ülésén merült fel a gondolat:  létre kell jönnie a nyári mellett őszi, valamint tavaszi szezonnak – mondta a vitorlazzitthon.hu-nak a Magyar TDM Szövetség elnöke. Semsei Sándor kifejtette: addig szezonhosszabbításról beszéltek a szakemberek, amely nem helyes kifejezés. Új, az évszakoknak megfelelő attrakciók létrehozásával vagy a már meglévők bemutatásával egy teljesen más Balaton tárul elénk. A Balaton Riviera Turisztikai Egyesület vezetője elmesélte, hogy honnan ered a Nyitott Balaton elnevezés. A turisták fejében a kezdetekben a nyári hónapokon túli időszak a zárva tartó helyeket jelentette – éppen ezért akarták kinyitni a Magyar Tengert mindenki előtt.

Semsei Sándor szerint a projekt sikerességét mutatta, hogy már az első évben mintegy ötszáz partner csatlakozott. Ők kinyitották szálláshelyeiket, vendéglőiket, múzeumaikat. Szerinte a települések már meglévő hagyományos rendezvényeiket is segíti a koncepció, mégpedig azzal, hogy nyitva tartó vendéglátóhelyeket biztosít. Hozzátette: ma már elindult az a gondolkodás a szolgáltatók körében, ami oda vezet, hogy összeálljon a Balaton turizmusának jellegzetesen tavaszi és jellegzetesen őszi komplex kínálata. Kiemelte: a nyugati tapasztalatok is azt mutatják, hogy egyetlen szezonra szinte lehetetlen sikeres turisztikai koncepciót építeni.

Semsei Sándor beszélt arról is, hogy idén is elindították a Pecsételd Körbe elnevezésű akciót. Ennek lényege, hogy ha a vendégek az egyes Balaton-parti turisztikai egyesületeknél és szolgáltató partnereknél lévő  pecsételő állomások érintésével részben vagy teljesen körbekerülik a Balatont, s ennek során összegyűjtik  a szolgáltatók pecsétjeit vagy beolvassák a túrapontok kihelyezett QR kódjait, értékes nyereményekhez juthatnak.