Balaton márka: aggódhatnak majd a szomszéd országok (sonline.hu)

Május végéig döntés születhet arról az egymilliárd forint értékű pályázatról, amely a Balaton márka létrehozásáról szól, és ha a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázata zöld utat kap, akkor szeptemberben a konkrét cselekvést is el kell indítani – számolt be Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a Siófokon zajló országos TDM konferencián.

Gajda Tibor úgy fogalmazott, ha a Balaton márka létrehozása az előkészítés során tapasztaltakhoz hasonlóan valósul meg, akkor nagy bajban lesznek a legnagyobb versenytársak, azaz az osztrákok és a csehek.

A Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség rendezvényén Gajda Tibor örömét fejezte ki, hogy Siófokon találkozhat a szakma képviselőivel, ugyanakkor megjegyezte, hogy a TOP 50 magyar település között Siófok az egyetlen város, amelynek a vezetésével ezidáig nem volt lehetőségük találkozni, így nem ismerik, hogy a városnak milyen elképzelései vannak a turizmus fejlesztéséről.
A vezérigazgató-helyettes beszámolójában felidézte, hogy január 1-je óta 5 százalékos a vendéglátás áfája, és bevezették a turisztikai különadót is. Az ebből származó bevételek akár 20 milliárd forintnyi fejlesztési forrást is biztosíthatnak. Amennyiben a szálláshely-szolgáltatás áfáját is sikerülne csökkenteni és mellé hasonlóan különadót bevezetni, akkor évente akár 40 milliárd forintra is bővülhetne ez a fejlesztési keret.

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese arról is beszélt, hogy dolgoznak a balatoni kilátó projekten, és egy négy évszakos egészségturisztikai Balaton terméket is szeretnének létrehozni. Utóbbi esetében az az elképzelés, hogy a balatoni gyógyhelyek marketing költségét közösen, térségi szinten kellene megoldani, ezzel kapcsolatban azonban vannak még kétségek a települések hajlandóságát illetően.
Az ügynökség célja még egy családbarát benzinkúthálózat kialakítása. Ennek azért van jelentősége, mert az elektromos autózás terjedésével változni fognak a szokások, és az autók töltési idejéhez alkalmazkodva a családok a közeljövőben az eddigieknél jóval több időt töltenek majd el egy-egy benzinkúton – írja a sonline.hu.