Balaton-felvidék palackba zárva (magyarmezogazdasag.hu)

Helyi ízek, régi időkre visszanyúló hagyományok és természetkímélő feldolgozás esszenciája – így foglalható össze röviden a Nemzeti Park Termék védjeggyel ellátott termékek legfőbb ismérveit. Ezekhez palackba zárva is hozzájuthat a nagyközönség, egyebek között a Balaton-felvidék minősítést szerzett bortermelőinek jóvoltából.

Idén tíz esztendeje annak, hogy a természetvédelemért felelős minisztérium útjára indította a Nemzeti Parki Termék védjegyet, mellyel a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken működő helyi vállalkozások, gazdák és gazdálkodó szervezetek piaci lehetőségeit kívánta bővíteni – írja a magyarmezogazdasag.hu.

A minősítés úgy szolgálja az adott termékek ismertségének növelését, hogy közben a fogyasztók számára is jelzi: egészen biztosan környezetkímélő módon készítették azokat. A védjegyre pályázóktól elvárják azt is, hogy elsősorban helyi nyersanyagokból készítsék termékeiket, melyek minőségével és megjelenésével a térség természeti, kulturális és táji sajátosságait is képviselniük kell.

A védjegyrendszer a létrehozását követően fokozatosan kiterjedt az egész országra: elsőként tíz, az Őrségi Nemzeti Park területén tevékenykedő kézműves termelő termékei kaptak minősítést, s szépen lassan valamennyi nemzetipark-igazgatóság csatlakozott a kezdeményezéshez, így napjainkban már közel 200 termelő mintegy 1000 terméke rendelkezik Nemzeti Parki Termék védjeggyel.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) 2013-ban írta ki először a szóban forgó kezdeményezéshez kapcsolódó pályázatát, méghozzá a térségben nagy hagyományokkal rendelkező levendulatermesztésre, illetve a növény felhasználásával készített termékekre összpontosítva. Ezt követően a kör tovább bővült: szinte bármilyen növényi és állati eredetű élelmiszerrel pályázhattak a termelők, akik közül évről évre egyre többen értesültek a lehetőségről.

A bortermelőknek 2017-től kezdődően nyílt lehetőségük pályázni a védjegyre. Somlai Szilárd, a BfNPI ökoturisztikával és környezeti neveléssel foglalkozó munkatársa elmondta: jellemzően a kisebb birtokok minőségi, ugyanakkor megfizethető áron kínált borait igyekeznek támogatni a védjeggyel, melynek odaítéléséről mindig egy ismert és elismert borász vezette bírálóbizottság dönt vakteszt útján.

Az első kiírás alkalmával a minősítést három termelő tizennyolc, többségében fehérbora kapta meg. A fogyasztók amellett, hogy a nemzetipark-igazgatóság, illetve a Nemzeti Parki Termék védjegy honlapján is olvashatnak e termékekről, a kitelepüléseken is találkozhatnak velük.

Kiemelt rendezvénynek számít ebből a szempontból a tihanyi levendulafesztivál, és az ahhoz igazított Levendula – szedd magad! elnevezésű program, ami kiváló alkalmat ad a természetvédelmi törekvések hangsúlyozására, szemléltetésére is, magyarázta a szakember. Mint mondta, az utóbbi rendezvény ezúttal is várja majd az érdeklődőket június közepétől.

Somlai Szilárd elárulta: jelenleg négy termelő pályázik a minősítésre, s akad köztük például olyan, aki gyógynövények felhasználásával készíti borait. Bár a Balaton-felvidéki termőterületeket sokféleség jellemzi, a kóstolások alkalmával bizony érezni lehet az adott térségre jellemző sajátságos karakterjegyeket.

A teljes összefoglaló a magyarmezogazdasag.hu oldalon olvasható.