Eladták a szántódi Balaland Residence luxuslakóparkot építtető SP Residence Kft.-t. A szállodafejlesztést is tartalmazó ingatlanprojektcégnek tavaly tízmilliárdos bevétele volt.
Az SP Residence által építtetett, szántódi Balaland Residence több mint száz lakása 2020-ban készült el, és még abban az évben értékesítették is a Balatonra és a Tihanyi-félszigetre kilátást nyújtó, bérbe is vehető apartmanlakásokat. A cég bevétele 2020-ban 10,13 milliárd forint volt, az adózott eredménye pedig 2,42 milliárd. Az eredménytartalékkal együtt 2,67 milliárd forint osztalékot fizettek ki a tulajdonosnak – írja a napi.hu.
A Balaland-fejlesztést állami támogatás és jelentős bankhitel is segítette. Egyebek mellett az ötcsillagos Balaland Family Hotel építése 2,9 milliárdos állami turisztikai támogatást kapott, valamint a hotel és élménypark fejlesztéséhez a Nemzetközi Beruházási Bank biztosított a tulajdonos Szántód Balaland Family Ingatlanfejlesztő Kft.-nek közel tízmilliárd forint értékű, hosszú lejáratú beruházási hitelkeretet. Ezt már a hotel vagyonkezelő cégében 2020 júniusában 75 százalékos – közvetett – részesedést szerzett Appeninn Nyrt. jelentette be a budapesti tőzsde honlapján. (erről itt írtunk korábban).