Bakaruhában a Balatonban (honvedelem.hu)

Balatonakarattyán és Újdörögdön folytatódott szombaton a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ honvédelmi tábora.

A nap első programjaként az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ bázisán, vagyis a magyar tenger keleti kapujánál található Honvédüdülőben vízi programon vettek részt a fiatalok. Gumikarabéllyal felszerelkezve a Balaton vizében kaptak feladatot, amelynek teljesítése jó hangulatban telt, illetve a nagy melegben még jól is esett. Később az MH BHK újdörögdi kiképző bázison található Romváros felé vették az irányt nyaraló diákjaink, akik a helyszín mellett kialakított táborban kaptak szállást.

A kinti program jó lehetőséget nyújtott arra, hogy még jobban összekovácsolódjanak a diákok. Az első feladat a körletek kialakítása, majd a tábor berendezése volt. Ezt követően előadásokkal, bemutatóval és gyakorlatokkal illetve szakképzett előadók segítségével vetették bele magukat a csapatok a feladatokba.