Badacsonytomajban népszerűsítették a kiváló magyar termékeket (veol.hu)

A jelenlegi helyzetben különösen fontos, hogy működni tudjanak azok a magyarországi élelmiszeripari cégek, amelyek megfelelő mennyiségben és minőségben el tudják látni a hazai fogyasztókat – ez a fő üzenete az idén már 15. alkalommal megrendezett Coop Rallynak, a minőségi magyar termékeket népszerűsítő program egyik állomása a badacsonytomaji Varga Pincészet volt.

Mi, magyarok a tizedik legtöbb bort fogyasztjuk a 27 tagú Európai Unióban, átlag fölötti, 2328 liter az éves borfogyasztásunk fejenként. Hárommillió hektó az össztermelés, ebből egy-másfél millió megy exportra

– hangsúlyozta a helyszínen mondott beszédében Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Krisztin N. László polgármester elmondta, a pincészet a város legnagyobb foglalkoztató cége. Tóth Géza, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a legtöbb hazai üzletet működtető üzletlánc mindig fontosnak tartotta a magyar termékek forgalmazását. Varga Máté Péter ügyvezető igazgató szerint a Badacsony térség talán az egyik legszebb pontja a Balatonnak.

A tizenötödik alkalommal megrendezett szakmai program igyekszik felhívni a figyelmet a hazai termékek fogyasztásának fontosságára. Idén több mint száz autóból áll a Coop Rally mezőnye, amelyben a hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató- és médiacég versenyzői vesznek részt.

Nagy István agrárminiszter idén is vállalta a verseny fővédnöki szerepét, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a magyar élelmiszerek fogyasztása nemcsak biztonságos választás, de nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű. A kormány üzenete egybevág a Coop üzletlánc hitvallásával: az ellátás biztonsága szempontjából is különösen nagy jelentősége van annak, hogy működni tudjanak azok a magyaror­szági gyártók, amelyek megfelelő mennyiségben és minőségben tudják ellátni a hazai fogyasztókat.