Badacsonytomajban is kedveznek az elektromos autóknak (villanyautosok.hu)

Múlt héten a badacsonytomaji polgármesteri hivatal közvetlen közelében adták át a település második, elektromos autóknak szánt  2×22 kW-os AC töltőjét ami a nap 24 órájában elérhető, ráadásul az autósoknak teljesen ingyen. 

Az idei nyár fordulópont lehet a hazai elektromobilitás történetében – írja a villanyautosok.hu szakportál.  Nem csak a Balatonhoz való eljutás oldódott meg néhány autópálya közelébe telepített villámtöltőnek köszönhetően, de a tó körüli települések közül is egyre több központjában találni már lassabb, célállomás töltőket. Ezek használatával az autósok egy része úgy fel tud tölteni, hogy nincs is szüksége a hazaúton villámtöltőre, de aki távolabb lakik, az is rövidebb rátöltéssel haza fog érni. A célállomás töltésért eddig az e-Mobi tette a legtöbbet, de az önkormányzatok és egyéb szolgáltatók is ébredeznek. Múlt héten a Badacsonytomajban a  Kert u. 21. szám alatt adtak át új töltőállomást.  Az úgynevezett AGT gyártmányú töltő az autós által hozott kábel csatlakoztatása után automatikusan indul, az állapota pedig hamarosan elérhető lesz az NKM TöltőPont applikációban. A töltési szolgáltatást az önkormányzat ingyenesen biztosítja.