A badacsonyi Hableány adott helyet a település újévköszöntő ünnepségének, amely keretében Hartai Béla polgármester szólt a tavalyi évről és az idei terveket is érintette. Az új év kapcsán kiemelte: új, prosperáló kapcsolatok kiépítésére törekszik.
A Hableány adott otthont a badacsonytomaji önkormányzat hagyományos újévköszöntő rendezvényének. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programra támogató partnereit, a környező települések vezetőit, a helyi intézmények és a közélet meghatározó szereplőit hívta meg az önkormányzat. Hartai Béla polgármester köszöntő beszédében úgy fogalmazott, biztos benne, hogy új szemlélettel még jobbá tudják tenni Badacsonytomajt és környékét.
– Reménnyel és izgalommal állok a következő időszak előtt, hiszen vegyes megítélésen vagyunk túl. Az elmúlt év eseménydús és fordulatokban gazdag volt, számos évfordulót ünnepeltünk. Például húszéves volt Badacsonytomaj városa, 60. alkalommal rendeztük meg a szüreti felvonulást és 100 éves lett a Badacsonytomaji Sportegyesület. Ezekre méltán lehetünk büszkék. Emellett nagyon sok program színesítette a tavalyi évet. Ugyanakkor megvizsgálva a rendezvényekre fordított költségvetési összeget, ez indokolatlanul magas számot, megközelítőleg száz millió forintot jelentett. Véleményem szerint az előző évek büdzséjének többszörösét szórták el, és ez csak az önkormányzati választási év miatt volt, ezzel nem tudok azonosulni. Amellett sem tudok elmenni, hogy a választási eredmény megszületését követően a költekezés nem csökkent. Belső feszültségek, az önkormányzati hivatal egységének megbontására irányuló kezdeményezés nehezítette az időszakot. De ezzel is megbirkózunk, igyekezni fogok új, prosperáló kapcsolatokat kialakítani és teljes erővel és figyelemmel Badacsonytomaj fejlődésére koncentrálni – mondta a polgármester, és köszönetet mondott a jelen lévők többségének az elmúlt évi áldozatos munkájukért.
A cikk folytatása itt elolvasható.