Badacsonyba költöznek az „Irodalmi ízek” (welovebalaton.hu)

A magyar és a világirodalom ételei és a népmesék ízei lesznek a főszerepben december 28–30. között a badacsonyi vendéglátóhelyeken. A Gasztrohegy állomásait végigjárva megkóstolhatjuk Szindbád velős csontját, Tersánszky legendás nyúlpaprikását, Gombóc Artúr csokiját és Harry Potter kedvenc édességét is, aki pedig igazán bátor, kipróbálhatja a Galaxis útikalauz Pángalaktikus Gégepukkasztóját is. A történeteket és az ízeket izgalmas vulkanikus borok kísérik.

Ez a Gasztrohegy több szempontból is kivételes lesz. Míg korábban egy-egy alapanyagról vagy technológiáról szólt a tematika, most az irodalmi művek és a mesék ízei által inspirált ételek lesznek a főszerepben.

„Az irodalmi ízek tematika az idén jelenik meg először. A két ünnep között amúgy is minden a mesékről, a történetekről és a lelassulásról szól. A részt vevő éttermek könnyedebb, izgalmas fogásokkal és sok szívet melengető desszerttel készülnek”

– mondta el a welovebalaton.hu-nak Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője.

A badacsonyörsi Vánkosba három napra Roxfort hangulata költözik, a kínálatot pedig a varázslótanoncok kedvenc ételei adják. A Vánkosban dolgozó fiatal csapat ötlete volt, hogy készítsék el a Harry Potter-könyvekben szereplő fogásokat.

„A cottage pie-t marhahússal készítjük el, a vegákat tökös derelyével várjuk, de meg lehet kóstolni Hagrid csokitortáját is, és még a cikeszgolyó ehető verzióját is elkészítjük, vegán módon.”

– mondta el Hernádi Heni, a Vánkos tulajdonosa. A Vánkos csapata a Harry Potter-univerzum italait is felvette a menübe. 18. századi recept alapján készülő vajsörrel és töklével készülnek, ez utóbbi alkoholos változatban is kapható lesz majd.

A Kisfaludy-ház Étteremben a reformkori Badacsonyba tehetünk időutazást. Korabeli szőlőhegyi vendégváró ételekkel készülnek, utánanéztek, milyen fogásokkal várhatta Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza a vendégeit télen.

„Lesz tányérhús marhaszegyből különféle meleg mártásokkal, amelyek többféle ízvilágot képesek megmutatni, és szőlőecetet is készítünk, ami akkoriban jellegzetes kísérője volt az ételeknek. Szinte látjuk, ahogy Kisfaludy áll a pinceajtóban és várja a vendégeit.”

– mondja Török Péter, az étterem tulajdonosa.  Természetesen az ünnepi desszert sem marad ki a menüből, vörösboros-aszaltszilvás gesztenyés bejgli is jár a reformkori fogások mellé.

A Jókai-bableves természetesen nem hiányozhat az irodalmi ízek közül, ezt most a Hableány készíti el, bakonyi sertésborda és pirított nudli társaságában.

A nagy mesemondók nyomdokait követi a Tilia Borvendéglő is, itt Mikszáth Kálmán híres palóclevesével várják a Gasztrohegy látogatóit. A történet szerint az író jó barátságban volt a vendéglátósdinasztia-alapító Gundel Jánossal, és azt kérte tőle, hogy olyan levest készítsen neki, amilyet még soha nem evett. Így született meg a palócleves, vagyis az ürüleves zöldbabbal, tejföllel és kaporral. Más források szerint Gundel Mikszáth egyik születésnapjára készült efféle meglepetéssel, egy harmadik elgondolás szerint pedig az István Főherceg Szállóban 1894-ben kialakított különterem, avagy a Mikszáth-szoba avatására készült el ez az egyedülálló étel. Mikszáthnak állítólag annyira ízlett a leves, hogy egyből két tányérral is szedett magának, és nem csupán udvariasságból.

Az ételt Krúdy Gyula egyik nagy kedvence, a rácponty kíséri. Az író igazi ínyenc volt, írásaiban nagy részletességgel ábrázolja a gasztronómiai élvezeteket, és sok esetben úgy ír az ételekről, hogy az akár receptnek is beillik – nem véletlen, hogy nem egy recepteskönyv született a nyomán. A Tilia rácpontya pedig olyan, ahogy ő kedvelné, paprikával, szalonnával, krumplival készítve és tejföllel jól meglocsolva.

A Pláne Badacsony borteraszon kipróbálható „Szindbád velős csontja” nevű étel is, ami az ínyenc alkotó egy másik favoritja volt. Ugyanitt lehet megkóstolni a Pángalaktikus Gégepukkasztót is, Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényfolyamának ikonikus alkoholos italát, amiről a szerző nem sok részletet árult el, annyit azonban tudunk, hogy a koktél „hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek”.

A Tölgyes Kúria is a mesék világából merített ihletet: a kedvenc mesehőseink zsákmányai kerülnek a tányérra. Vuk prédája, Tás rozé kacsamellként, a nagy ho-ho-ho-horgász jóvoltából pedig egy fogas készül majd. Az Istvándy Birtok és Borműhely Csukás István hőseiből merített inspirációt. Az Óriástüdejű Levegőfújó szalontüdőként lesz fogyasztható, és átkerülnek a valóságba Gombóc Artúr kulináris vágyálmai is, a kerek csokoládé és a lyukas csokoládé. A Laposa Terasz csapata a magyar népmesék szereplői és varázslatos ételei alapján kreált fogásokat, itt a piros malac, a szóló szőlő, a mosolygós alma és a csengő barack lesz a középpontban.

A Borbarátoknál Tersánszky Józsi Jenő Legenda a nyúlpaprikásról című kisregényének címadó étele kerül a tányérra szalvétagombóc, mézeskalácsos répatorta és tonkababos mascarpone kíséretében. A nyúlpaprikást hagyományos recept alapján készítik majd el.

A Bonvino Petőfi kedvenceit főzi meg a Minek nevezzelek? jeligével. A nagymamák konyhájából ismerős köményes rántott levest tálalják kukoricagombóccal, második fogásként pedig pecsenyehúst és túrós csuszát kínálnak.