Az elmúlt negyedszázad során minden második újonnan alapított cég eltűnt a vállalkozási színtérről az Opten legfrissebb adatai szerint. A 25 évet megélt vállalkozások száma viszont 2018-hoz képest majdnem a háromszorosára nőtt, mára közelíti a 77 ezret. Villámgyors alkalmazkodás és hajlandóság az üzleti-technológiai megújulásra: somogyi cégvezetők szerint a túléléshez ezekre is szükség lehet – írja a sonline.hu.
– A tőkehiány induláskor főként az árubeszerzésnél okozott problémát, ezért akkoriban hitelt vettem fel, amit azóta visszafizettem – mondta a lap érdeklődésére Lábodi Miklós, a kaposfüredi gazdabolt vezetője. – Tizennégy éve működtetem az üzletet, és ez idő alatt több nehézségen túljutottam. A Covid-járvány idején arra gondoltam, hogy abbahagyom, aztán mégis tovább folytattam a munkát. Nyugdíjas vagyok, nincs értelme újabb tevékenységbe kezdeni, addig csinálom az egészet, amíg egészséges vagyok.
Egyre kevesebben művelnek kertet
A 70 éves férfi azt mondta: a környéken sok idős ember él, de már ők is alig tartanak háziállatot, egyre kevesebben művelnek kertet is. Amikor csaknem másfél évtizeddel ezelőtt elindította a boltot, akkor Kaposfüreden hárman foglalkoztak tápárusítással, ám Lábodi Miklós mostanra egyedül maradt. Mutatja az erőteljes forgalomcsökkenést, hogy hetente tíz, egyenként 20 kilós tápot visznek el manapság tőle, míg hat éve ötször ennyi is elkelt.
Krista Zoltán ságvári kistermelő 2013-ban alapította vállalkozását, szerinte utólag visszatekintve az első négy év volt a legnehezebb. Nem volt könnyű az értékesítési pontok megszervezése, ám a befektetett munka és energia végül megtérült. Az Év Kistermelője díjjal 2023-ban kitüntetett szakember legnagyobb sikerének azt tartja, hogy évről évre nőtt a forgalom. A mustban eltett termékeken, többek közt körtén, barackon és szilván kívül zöldségkrémeket, savanyúságokat és szörpöket is készít, s egy vendégházat is fenntartanak. Hangsúlyozta: ha most lenne döntési helyzetben, ugyanazt tenné, mint tíz éve, a nehézségek ellenére újra vállalkozást alapítana.
– Mindjárt az elején csaknem hétmillió forintot nem fizettek ki a cégünknek, ami azért meglehetősen rosszulesett – hangsúlyozta Lábodi Zoltán, a kaposvári Prémium Ablak Kft. ügyvezetője. – Alvállalkozóként egy beruházásban vettünk részt, és ugyan minimális előleget kaptunk, de a pénz nagy részét nem adta oda a fővállalkozó. Ezért hitelt vettünk fel, és ezt egy darabig törlesztettük.
Az ügyvezető szerint akkor megfizették a tanulópénzt, azóta már jóval körültekintőbbek. Cégüket 2009-ben jegyezték be, kezdetben ketten dolgoztak, most az alvállalkozókkal együtt 15 szakembernek adnak munkát. Több hullámvölgyet átéltek, induláskor nehezen jutottak be abba a körbe, ahol jelentős építőipari munkákat lehet elnyerni. Később szintet léptek és a szakterület nagy megrendelőivel alakítottak ki üzleti kapcsolatot. Lábodi Zoltán kiemelte: a nehézségekből annak idején okultak. Igyekeznek több lábon állni, ezért tovább bővítik a nagykereskedelmi-részlegüket. Terveik szerint Budapesten márciusban csaknem 500 millió forintos nyitókészlettel új lerakatot nyitnak, a fejlesztés öt új munkahelyet teremt.
Csökkent a vállalkozni vágyók száma az elmúlt tíz évben
– Az elmúlt negyedszázad során minden második újonnan alapított cég eltűnt a vállalkozási színtérről – derült ki az Opten tájékoztatójából. Adataik szerint közel kétszer annyi vállalkozás alakult – közelítve a 900 ezret – az elmúlt 25 évben, mint amennyi 2023-ban működött. Ugyanakkor az elmúlt tíz évben csökkent a vállalkozni vágyó magánszemélyek száma is, jelenleg 200 ezerrel kevesebben vannak jelen a társas vállalkozások tulajdonosi körében. 2013-ban még minden kilencedik 15–74 év közötti magánszemély volt tulajdonos társas vállalkozásban, míg 2023-ban ez az arány már csak minden tizenkettedikre csökkent.
Azt is közölték: a magas cégalapítási számoknak és a túlélési arányoknak köszönhetően a hazai vállalkozások körében kialakult egy igen jellegzetes koreloszlás. Jelenleg a hazai vállalkozások mindössze 40 százaléka 10 évnél fiatalabb, ami kiemelkedő aránynak számít. A vállalkozások közel 17 százaléka már idősebb 25 évnél – írja a sonline.hu.