Az ország legjobbjai között Balatonalmádi gimnáziuma (veol.hu)

Három Veszprém megyei intézmény is szerepel az ország legjobb középiskoláinak rangsorában: a veszprémi Lovassy a 25. lett, az almádi gimnázium a 36., a Vetési az 55. helyezett.

 

Minden évben elkészíti a HVG a legjobb középiskolák rangsorát. Idén azonban nem a felsőoktatási felvételin elért átlagpontszámot vették alapul, hanem más szempontok szerint állították sorba az iskolákat. Így hosszú idő után a veszprémi Lovassy László Gimnáziumot letaszították a trónról, és az új számítás szerint a 25. helyre került – írja a veol.hu.

Schultz Zoltán, a veszprémi Lovassy-gimnázium igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, a kompetenciateszteket és az érettségieredményeket, valamint az emelt szintű érettségik arányát vették alapul a lista létrehozói, ami azért is csalóka, mert a diákok többsége csak akkor próbál emelt szinten érettségizni valamiből, ha az megéri neki, többletpontot kap, esetleg kötelező a felvételi az adott tantárgyból.

A lista nyilvánosságra hozatala után levelet váltottam az alkotókkal, hiszen az új szempontok alapján nem feltétlenül reális ez a rangsor. A felsőoktatási felvételin elért eredmény sokkal beszédesebb mutató volt, amivel egyetértettek a rangsor készítői is, de mint megtudtam, az Oktatási Hivataltól ezúttal nem kaptak erre vonatkozó adatokat, így más módon próbálták kialakítani a listát. A 25. hellyel ettől függetlenül elégedettek lehetünk, hiszen az intézmények között csak minimális különbségek döntöttek a helyezések kiosztásakor. Nehezen számszerűsíthető ugyanakkor az, hogy a gyerekek hogyan érzik magukat az adott intézményben, szeretnek-e oda járni, és a tanulás mellett még milyen tevékenységeket folytatnak

– nyilatkozta Schultz Zoltán.

A balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium a 36. helyet kapta meg. Dudásné Pirik Mariann intézményvezető hangsúlyozta, ez a lista a felvételi előtt állóknak és az ide járóknak is fontos. Megerősíti a szülőt és gyereket abban, hogy jól választottak, másrészt megmutatja, hogy jó úton jár az iskola.

Nálunk az idei évben is hatszoros volt a túljelentkezés, nagyon magas pontszámmal lehetett hozzánk bejutni. Az országos beiskolázásunk is kiemelkedő, ami azt jelenti, nemcsak Almádiból, Veszprémből vagy a környékről jelentkeztek hozzánk, hanem az ország minden pontjáról. A nálunk zajló oktatás garanciát jelent ugyanis arra, hogy akik itt végeznek, aktív nyelvhasználókká válnak, és több mint 90 százalékuk szinte biztosan bejut valamilyen magyar vagy külföldi egyetemre

– jegyezte meg Dudásné Pirik Mariann.

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium az 55. helyet szerezte meg a listán. Szűcs Attila igazgató kifejtette, minden létező rangsor jelent egyfajta rangot, minőséget. Szerinte a HVG listája fontos középiskolai nyilvántartás, amely az iskolákban zajló oktatás színvonalát is tükrözi. Igaz, ő is megjegyezte, nem friss adatokat használtak a készítők, a 2019-es kompetenciamérést vették az egyik alapnak, és az eddigiektől eltérő, új szempontok alapján számoltak.

Bár elégedettek vagyunk a kapott helyezéssel, ez alapján mégsem ítélhetjük meg, milyen az adott intézményben a diákélet, a nevelési helyzet. Ezek mutatják a hely valódi, reális értékét. Fontos, hogy az állandóan változó körülmények között is megőrizzük értékeinket, nekünk a jól végzett munka az etalon. Mi azt a szempontot is figyeljük, hogy a felvételinél egy székre hány gyermek szeretne leülni. Idén 130 helyre 500 fölötti jelentkező akadt, ami több mint négyszeres túljelentkezést jelent

– hangsúlyozta Szűcs Attila.

Az országos középiskolai lista első tíz helyén fővárosi gimnáziumok állnak, az V. kerületi Eötvös József Gimnázium vezeti a rangsort.