Az önkiszolgálás nagy napjai a Balatonon (toretro.blog.hu)

Az önkiszolgáló boltoknak a csomagolt rizst, az éttermeknek a három forinttal olcsóbb pörköltet köszönhettük. A Balatonnál a hatvanas évek közepéig kellett várni megjelenésükre.

Önkiszolgáló étterem Balatonföldváron. Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor

Aki élt az előző rendszerben annak – ahogy nekem is – valószínűleg örökre az emlékezetébe égett az önkiszolgáló éttermek világa. A jellegzetes tálcák, evőeszközök és illatok elválaszthatatlanul kötődtek ezekhez a helyekhez, legyenek a fővárosban vagy a Balatonnál. Meglepő módon azonban az önkiszolgálás elve – legyen szó boltokról vagy büfékről, éttermekről – csak meglehetős késéssel honosodtak meg az állandó kapacitáshiánnyal küzdő tó környékén. Hogy mekkora is volt ez a késés, ahhoz menjünk vissza egy kicsit az időben és nézzük meg, hogyan indult az önkiszolgáló üzemegységek diadalmenete az országban!

Valójában ma már nem is nagyon értjük, hogy mekkora forradalmi újításnak számított az első önkiszolgáló bolt megnyitása, 1955 augusztusában, hiszen mára ez a kialakítás jóval gyakoribb, mint más alternatívák. A pultból árusítás és a segédek által előhozott áruk körében felnőtt pestieknek azonban szokatlan újítást jelentett az új bolt típus, így a Mártírok útja és a Bem József utca sarkán már valóságos tömeg várta a nagy eseményt. Csodálkozva nézték, hogy az új üzletben minden a falakra szerelt polcokon és tárolókban kapott helyet és az ajtó mellett egyenkosarak sorakoznak – olvasható a Tó-retró blogon.

Eleinte az önkiszolgáló boltokban a pénztáros mellett egy csomagoló is dolgozott, aki ellenőrizte, hogy minden termék felkerült-e a blokkra, becsomagolta a kívánt árukat és beletette őket az otthonról hozott szatyorba vagy táskába. Ezek egyébként is nála voltak és – akárcsak a ruhatárakban – egy számcetli fejében adta vissza őket a vásárlás végeztével. A boltban ugyanis csak az ottani kosarakat lehetett használni.

Az önkiszolgáló boltok elterjedése emellett a csomagolás fejlődését is magával hozta, mivel nem volt személyzet, aki kimérte volna az árukat, így a liszt, a rizs és a cukor ekkor került először 1 kg-os papírzacskókba. Bár ezek a boltok igen jó számokat produkáltak, csak igen lassan terjedtek el Magyarországon. A Szovjetunióban 1954-ben nyílt az első üzlet és három év múlva már 2200 bolt működött ilyen formában, míg az NDK-ban egy év alatt 120-at nyitottak. Ebben az évben nálunk még csak 16-ra nőtt a szám és ekkor nyílt meg az első vidéki üzemegység, de a Balatonon egészen 1964-ig kellett erre várni (1965-től kötelező volt az új szállodák és kempingek mellett ilyet is kialakítani). Ráadásul a 16-ban már az úgynevezett gyorskiszolgáló boltok is benne voltak, ahol a bejáratnál kapott blokkra írták fel az eladók az egyes termékek árát és végül egyben kellett kifizetni őket. Pedig az emberek szerették az újítást, ráadásul a propaganda folyamatosan harsogta, hogy az ilyen boltokkal a nők 48 óra szabadidőhöz jutnak egy év alatt, lévén az átlagos vásárlás fele annyi időbe telik, mint a hagyományos Közértek esetében. Ennek ellenére a tó körül még az önkiszolgáló éttermek is egy évvel korábban jelentek meg, mint az ilyen boltok.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az éttermek esetében is komoly fáziskésést jegyezhettünk fel. Az első kísérleti jellegű önkiszolgáló étterem ugyanis már 1960-ban megnyitott a budapesti Marx Károly Közgazdasági (ma Corvinus) egyetemen. A hagyományos étkezdét a nyári szünet idején alakították át, így a hallgatók számára nagy meglepetés volt az újítás, amit csakhamar megkedveltek. Ellenben az önkiszolgáló boltokkal, az étkezdék esetében sokkal gyorsabban terjedt el az új rendszer, így az 1965-ös idényre már a Balaton is 5 új önkiszolgáló étteremmel büszkélkedhetett. Az állandó munkaerőhiánnyal küzdő üdülőhelyek számára maga volt a megváltás a kevés emberrel üzemeltethető, de sok vendég kiszolgálására alkalmas új forma. A tónál nyaralók pedig az aránylag megfizethető árak miatt várták az önkiszolgálókat, bár ez a reményük végül nem vált teljesen valóra.

A folytatás itt.