Az M7 autópálya háromsávosra bővülhet

Nem újévi fogadalom, hanem karácsonyi ajándék lett az a balatoni közlekedést is jelentősen befolyásoló kormányhatározat, amely az M7 autópálya Budapest-Balatonvilágos közötti szakaszának kapacitásbővítő fejlesztéséről rendelkezik. A megvalósulás legkésőbb 2023. március 15-ig esedékes.

A kormányhatározat az M1 autópálya Budapest-Győr közötti szakaszának kibővítéséről is rendelkezik.

Mindkét pálya az Európai Unió közlekedési törzshálózatának részét képezi, így stratégiailag jelentősnek számítanak mind Magyarország, mind pedig a régió gazdasága szempontjából. A Kormány fontosnak tartja a hazai vállalkozások versenyképességének megtartását, valamint erősítését, ezért is tervez kapacitásbővítést. A vállalkozások jobb megközelíthetősége és a tranzitforgalom biztonságos elvezetése is célja a fejlesztéssel, amelynek összhangban kell majd lennie a 2024 nyarán Budapesten megrendezendő olimpiai és paralimpiai játékokról szóló kormányhatározatokban foglaltakkal.

A munkálatok a bővítést célzó építési tervdokumentáció előkészítésével indulhatnak meg, majd az útszakaszok háromsávosra bővítése 2023. március 15-ig kell, hogy megvalósuljon.

(09:58)