Az ingatlanok hetven százaléka túlárazott? (sonline.hu)

Az ingatlanok mintegy hetven százaléka túlárazott, véli az egyik kaposvári ingatlanközvetítő iroda vezetője. Oláh Miklós szerint sokan a hirdetési árakat veszik alapul és ez határozza meg a piacot, viszont ez nem felel meg a valóságnak. „Egyre többször találkozunk a kisebb településeken a megszokottól magasabb áron meghirdetett ingatlanokkal” – mondta egy másik ingatlanos. Egy Fonyód-alsóbélatelepi és egy siófoki ház között kettő, de akár háromszoros is lehet az árkülönbség.

Több mint 40 millió forintért hirdeti várdai házát Tóth György. A férfi pár évvel ezelőtt még 35 millió forintot kért el a 116 négyzetméter alapterületű ingatlanért, nem régen azonban megemelte az árát. – Ez egy 2002-ben épült kúria jellegű ház – mondta Tóth György. – A padlástere teljesen beépíthető, van benne négy hálószoba, egy nappali, két fürdő, konyha és kamra is. Egy nagyobb család kényelmesen elfér a házban. Azt gondolom, hogy nem sok érte a 42 millió forint, hiszen ennyi pénzből ekkora házat, melléképületekkel nem lehet felhúzni, ráadásul nagyon csendes és nyugodt környéken van az épület – tette hozzá a tulajdonos.

– Nem szokatlan az ilyen magas ár vidéken – fogalmazott Boldizsár Balázs, a Boldingatlan Kft. ügyvezetője. – Egyre többször találkozunk a kisebb településeken a megszokottól magasabb áron meghirdetett ingatlanokkal. Nekünk is volt olyan ügyfelünk, aki már régóta külföldön élt és szerette volna eladni családi házát. Viszont azt gondolta, hogy a kinti ingatlanokhoz hasonló értékben el tudja adni majd, ezért a valós piaci árnak a nyolcszorosát kérte érte, de nem ért ennyit az épület. Erős hideg zuhany volt számára, amikor szembesült azzal, hogy az ő általa kért összegnek csak töredékét éri a ház – nyilatkozta Boldizsár Balázs.

Oláh Miklós, a Genius 99 Ingatlanközvetítő Iroda üzletvezetője szerint az ingatlanok mintegy 70 százaléka túlárazott. Sokan ugyanis az ingatlanportáloknak a hirdetési árát veszik alapul, ebből csinálnak különböző statisztikákat, ami abszolút nem felel meg a valóságnak, hiszen ezek nem eladási árak. A hirdetési ár mindig magasabb az értékesítési árnál, ezért az ingatlanpiac torz képet mutat.

 

Siófok mint szorzó: háromszoros különbség a part mellett

A kaposvári ingatlanközvetítők szerint negyvenmillió forintot sok helyen el lehet költeni a megyében. Kaposváron ezért az összegért 150, 180, de akár 200 négyzetméteres családi házat is lehet vásárolni. A Balaton déli partján pedig ötven, hatvan négyzetméter körüli új építésű apartmanlakást kínálnak negyvenmillióért, de gondozott, jó állapotú használt ingatlant is lehet vásárolni a tó partján. Szakemberek szerint viszont ez nagyban függ az ingatlan elhelyezkedésétől is. Egy alsóbélatelepi és egy siófoki ház között ugyanis kettő, de akár háromszoros is lehet az árkülönbség. A lemaradottabb régiókban, például Dél-Somogyban pedig szinte mindent meg lehet venni negyvenmillió forintért. Ennyi pénzből új házat is lehet építeni, viszont ez függ az alapterülettől és az elhelyezkedéstől is – írja a sonline.hu.