Szarvasbőgés: balesetveszély az utakon (tvkeszthely.hu)

Elkezdődött a gímszarvasok bőgésének időszaka. A következő hetekben a legtöbb erdőben látogatási korlátozást rendeltek el a vadak nyugalmának biztosítására. Az erdészeti szakemberek mellett a rendőrség is felhívja a figyelmet a szarvasok nászára, ilyenkor ugyanis nő a balesetveszély az utakon – írja a tvkeszthely.hu.

A Festetics Imre Élményközpont Állatparkjában is bőg már a Pici névre hallgató gímszarvasbika. Folyamatosan védi a teheneit, akár a kerítésnek is nekitámad. Ezért is kérik a látogatókat, hogy ne provokálják az állatot ebben az időszakban. Viselkedése teljesen természetes, a szarvascsalád igazodik az ősszel végbemenő folyamatokhoz. A látogatók sétájuk alkalmával testközelből is megfigyelhetik biztonságos körülmények között a szarvasok nászának jellegzetes momentumát, a bőgést. Az erdőkben ugyanis veszélyes ilyenkor kint lenni.

„Ebben az időszakban a tehenek csapatokba verődnek és a bikák hamarosan közéjük állnak és az üzekedő teheneket pedig ennek megfelelően folyamatosan beborítják. Illetve új és új jelentkezők érkeznek a területekre, amelyet a bikák pedig igyekeznek védeni, meg a háremüket is. Ezt pedig hangos bőgéssel és egyéb fizikai megnyilvánulásokkal jelzik. Az erdőn több levert bokrot, fát láthatunk, ami a gímszarvas aktivitásának következménye.” – ismertette Gerencsér Zoltán turisztikai főelőadó.

A szarvasbőgés időszakában az állatok nyugtalanabbá válnak, sokkal többet mozognak napközben is. Ezért megnő a balesetveszély az utakon. Zala megye vadban az egyik leggazdagabb régió. Keszthely körzetében is több vadgázolás történik minden évben. Az egyik leggyakoribb helyszín a 71-es számú főútnál, az úgynevezett úsztató majornál található.

„Mindig történik vadbaleset időszaktól függetlenül ott inkább az őz a jellemzőbb. Itt a Dobogómajornál Keszthely és Hévíz között a dobogómajori háromszögnél ott inkább szarvasmozgás a jellemző, itt szarvas elütések fordulnak elő. Közlekedjünk óvatosan, vigyázzunk a vadakkal. Ha vadbalesetet szenvedünk el, akkor hívjuk a rendőrséget, a 112-t.” – hívta fel a figyelmet Dongó Norbert baleset-megelőzési előadó.

Az erdőlátogatóknak sokkal jobban kell figyelniük a következő időszakban. A gímszarvasok bőgését októbertől a dámszarvasok barcogása követi. A szakemberek türelmet és toleranciát kérnek a kirándulóktól. Kérik a túrázókat, hogy a Bakonyerdő Zrt. erdeit naponta reggel 9 és délután 4 óra között látogassák kizárólag a kijelölt útvonalakon.