Az épületmentést is gyakorolják a balatoni régióban (mti.hu)

Hat alkalommal szervez a nyáron építészeti tábort a Teleki László Alapítvány. A Nagyapám Háza program képzésein a résztvevők többek között az épületmentésről, a tornácjavításról, valamint a vályogházak korszerű felújításáról szerezhetnek új információkat – olvasható az alapítvány közleményében.


Mint írják, a Nagyapám Háza program azért jött létre, hogy az építészettel foglalkozó fiatalabb generációkat, így az építészeteket, a szakembereket és a kivitelezőket is megismertesse azokkal az ősi fortélyokkal, amelyeket nagyapáink házaik építésekor alkalmaztak. A Nagyapám Háza program részeként előadásokat tartottak a témával foglalkozó szakemberek, a nyár folyamán pedig a gyakorlati foglalkozásokat tartanak.

A következő mester-inas képzést június 27. és július 4. között tartják Kristófalun, amelynek témája a faváz- és faljavítás, fatapasztás lesznek. Ezután további öt helyszínen várják a nyár folyamán a tanulni vágyó inasjelölteket. Július 5. és 11. között Világoshegyen a vakolás, meszelés, nádpallózás; július 5. és 11. között Pécselyen a népi melléképületek építése; július 11. és 18. között Balatonszőlősön a tetőjavítás és az épületmentés témákban lesznek gyakorlati foglalkozások. Ezen kívül az érdeklődők július 25. és augusztus 1. között Zsibriken a tornácjavítással és a tapasztással, augusztus 9. és 15. között Ágfalván pedig a vályogházak korszerű felújításával ismerkedhetnek meg.

A Nagyapám Háza népi örökségvédelmi programot a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program támogatja. Bővebb információk a www.telekialapitvany.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.