Az egyházmegyének adnák át a keszthelyi kármelita plébániát (tvkeszthely.hu)

10 évre át kívánja adni az egyházmegyének a keszthelyi Kis Szent Teréz Plébániát a kármelita rend. Ezt a legutóbbi, vasárnapi szentmisén jelentették be a híveknek a tartományfőnök közleménye alapján. A hírek szerint a rendházat vezető Pawel Denisiewicz plébánost pedig külföldi szolgálatra kívánják küldeni. Az egyházközség tagjai és a hívek a döntés miatt aláírásgyűjtésbe kezdtek.Keszthelyen 1940-ben kezdte meg működését a Kármelita Plébánia – tudta meg a keszthelyi televízió.

A Kis Szent Teréz Plébániát, annak lelkipásztori ellátását tíz évre az egyházmegyének adják át a kármelita szerzetesek – olvasható a bazilika előterében kifüggesztett hirdetményen. Ennek értelmében a plébánia vezetését a veszprémi érsek által megbízott egyházmegyés atya fogja ellátni augusztus 1-től. A hirdetményből az is kiderül, hogy kármelita közösség jelen marad Keszthelyen, de csak kisegítő jellegű szolgálatot fog végezni. Az írásban nem szerepel, de a hívek úgy értesültek, hogy a jelenlegi rendházfőnököt, Pawel Denisiewiczet pedig spanyol szolgálatra kívánja küldeni a rend.

A hívek a vasárnapi misén értesültek a döntésről és azonnal aláírásgyűjtésbe kezdtek a város korábbi polgármestere, Szabó Imre koordinálásával, aki azt mondja, szép szóval, szeretettel kívánják rábírni a kármelita döntéshozókat, hogy vizsgálják felül ezt a határozatukat.

„Megközelítőleg 700 aláírásunk van. És azt is el kell mondanom, hogy nem csak keszthelyiek vagy a kármelita plébániához tartozó egyházközség tagjai, hanem Zalaegerszegtől kezdve Marcaliig, Ábrahámhegyen keresztül láttam aláírásokat. (…) Ez is azt mutatja, hogy a keszthelyi Kármel sorsa, meg egyáltalán a léte az nemcsak keszthelyi kérdéskör, hanem jóval szélesebb kisugárzása van.” – mondta el televíziónknak az egyházközségi képviselőtestület tagja.

Az aláírásokat továbbra is gyűjtik, majd azt a Kármelita Rendtartomány főnökének, Vörös Andrásnak és a Veszprémi Egyházmegye Főpásztorának, Márfi Gyulának juttatják el. Kerestük Pawel Denisiewiczet, keszthelyi rendházfőnököt, de egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A hívektől úgy értesültünk, hogy továbbra is itt szeretne szolgálni, hiszen jó és szoros kapcsolatot épített ki a hívekkel az elmúlt kilenc évben, de szerzetesi fogadalma miatt feltétlen engedelmességgel tartozik feletteseinek. Információink szerint hamarosan összeül a helyi kármelita egyházközség képviselőtestülete, illetve Keszthelyre látogat Vörös András rendtartományfőnök.