Az adóügyi könnyítés a jó válasz a koronavírus-válságra (Magyar Hírlap/MTI)

A koronavírus-járvány első és második hullámában is jelentős adókönnyítést kaptak a különböző cégek és ágazatok, ami az anyagi terhek mérséklése mellett több százezer munkahely megőrzését tette lehetővé – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak. Szólt arról is, hogy nem vész el a novemberi adómentesség akkor sem, ha az érintett cég nem nyújtotta be időben a bevallását, emellett lehetőség van önellenőrzésre is.

Az első intézkedések között több mint 151 ezer katás vállalkozó mentesült négyhavi köztehertől, ez huszonhat szakmát érintett – idézte fel az államtitkár.

A krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok (például a turizmus, vendéglátás, mezőgazdaság) is azonnali segítséget kaptak azzal, hogy a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett megfizetnie a vállalkozásnak. Ezáltal 21 milliárd forinttal több maradt ezen ágazatok dolgozóinál. A katások 26 milliárd forintot, 3143 kivás cég pedig több mint 1,1 milliárd forintot takarított meg a négy hónapra szóló adókedvezménnyel – sorolta.

A vendéglátásban és a szabadidős ágazatban működő vállalkozások, valamint a szálláshely-szolgáltatók az utazásszervezők és a magántulajdonú buszos vállalkozások novembertől 2021. januárig mentesülnek a munkáltatói közterhek megfizetése alól, ez csaknem 140 ezer dolgozó munkáját mentheti meg és több mint 16 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. Izer Norbert hozzátette, a novemberi járulékmentesség akkor is érvényes, ha valamely érintett nem nyújtotta be időben a bevallását vagy nem jelölte be az erre vonatkozó részt, illetve lehetőség nyílik önellenőrzésre is.

A szociális hozzájárulási adó mértékének 15,5 százalékra csökkentése július elsejével az év végéig 160 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál – emlékeztetett az államtitkár.

Az adócsökkentések 2021-ben is folytatódnak: jövőre a felére csökken – egy százalékra – a helyi iparűzési adó maximális mértéke a kedvezményezett körbe tartozó vállalkozások esetében. A könnyítés mintegy 800 ezer vállalkozást érint, és 150 milliárd forintot hagy az egyéni vállalkozók, más vállalkozó magánszemélyek, például őstermelők mellett azon a kkv-k zsebében, amelyeknek az árbevétele vagy a mérleg-főösszege legfeljebb négymilliárd forint. Az adóhivatal jövőre félmillió vállalkozásnak készítheti el az áfa-bevallási tervezetét, a kiva mértéke 12-ről 11 százalékra csökken, a bevételi értékhatár pedig egyről hárommilliárd forintra, a kilépési háromról hatmilliárd forintra nő. Az újlakás-értékesítések áfája 5 százalékra csökken – mondta a lapnak Izer Norbert.