Augusztus végén újra Everness Fesztivál

Idén 2021. augusztus 25-30. között rendezik meg az Everness Fesztivált, hazánk legnagyobb önismereti rendezvényét a Balatonnál, Siófok-Sóstón. Hét színpadon, öt napon keresztül jóga-és táncfoglalkozásokkal, előadásokkal, meditációkkal, workshopokkal és koncertekkel várják a közönséget – olvasható a szervezők közleményében.

 

– Idén több újítással is készülünk – mondja Klein-Szőke Viktória programigazgató. – Egyrészt fontos volt számunka, hogy az elmúlt év nehézségeit átérezve elsősorban a hazai előadókat támogassuk, így a mostani programban jórészt ők szerepelnek. Másrészt a fesztivál maga is új helyszínt kapott: a sóstói kemping egy nagyon árnyas, családias, bensőséges terület, úgy hiszem, kiváló lehetőségeket kínál az elmélyülésre, ahogy a szórakozásra is. Ami a programot illeti, ezúttal kiemelt figyelmet szenteltünk az általunk Határterületeknek nevezett sorozatra, ami egy öt napon át tartó, változó témákról szóló kerekasztal beszélgetés. Fontosnak érezzük, hogy ahogy az életben, úgy a programban is megjelenítsük, hogy például a spiritualitás, a pszichológia vagy akár a kvantumfizika által vázolt világkép sok hasonlóságot mutat, így egy komplexebb módon tekinthetünk mindarra, ami körülvesz minket.

A fesztivál mozgás-színpadairól idén sem hiányozhatnak Sőtér Saci NIA foglalkozásai, de lesz Ecstatic Dance, transztánc, Haka Zám Zolival, Tai-Chi Szommer Gabriellával és táncmeditáció is Dömény Katával. Hatha jógát tart Lőrincz Imre, jógát gongfürdővel Ládonyi Bori, Acro jógát Németh Eszter. A hangterápiás térben fellép többek között Karacs Ildi, a Deep Soundjourney és Ábrahám Beáta.

Az Everness Online Akadémia előadói színpadán is számtalan különféle programmal találkozhatnak a látogatók. A kvantumfizika és a tudatos teremtés kapcsolatáról mesél majd Kiss Balázs Kunó, az önazonosságról és a tiszta kommunikációról Budai Gergely, a misztikus képességekről Egedi-Kovács Melinda, a bölcs, modern nő párkapcsolatáról Tari Valéria. Balogh Otto Buddha üzenetének 21.századi formája – Byron Katie 4 kérdése címmel tart előadást, míg Kereszty Andrástól a tudatos férfi útjáról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A fesztivál izgalmas területe az Intimitás Színpad. Itt és a Tudatos Szex sátorban a tudatos és szakrális szexualitással kapcsolatban szerezhetnek a látogatók mélyebb ismereteket. Karafiáth Balázs bemutatja, hogyan segíthet a mindfullness a párkapcsolatban a harctérből a fejlődés terét megteremteni. Dr Perintfalvi Rita a spirituális abúzus felismeréséről és az ellene való védekezésről beszél majd. Élménybeszámolót hallhatunk Vadre Balázstól, a Freedom Fetish partik szervezőjétől, aki megossza tapasztalatit arról, milyen is egy 30 fős poliamor közösségben élni. A Tudatos Szex Alapítvány előadói pedig a szexualitással kapcsolatos legújabb kutatásokkal frissítik a közönség tudását.

A zenei színpadokon fellép a Pachamama Band világzenei szövetsége, a különböző tradíciók világát elegyítő Gaia Tree, a Kirtan Jam, a Vágtázó Csodaszarvas és a Lanou zenekar. Régi ismerősként zenél majd a közönségnek a Samsara Boulevard és a Karma Pema Dorja Ölvedi Gáborral. Rituális táncörvénnyel készül a Holddalanap, egyszerre ősi és időtlen hangzásvilágával belső utazásra hív az Earthjam, illetve sprituális drum & bass zenét játszik majd a Tosoda Project.

További információ: https://www.evernessfesztival.hu