Átrajzolja a térképeket a csok (sonline.hu)

Van olyan somogyi település, ahol ezerötszáz százalékkal nőtt az érdeklődők száma egyes ingatlanok iránt. Nem meglepőek az adatok, szakértők szerint ugyanis Somogy a második olyan megye, ahol a legtöbben érdeklődnek a falusi családi otthonteremtési kedvezményes (csok) települések iránt – a sonline.hu írása szerint.

Kercseliget, Mike és Nágocs az a három település a megyében, ahol az idei év első feléhez képest mostanra már sokszorosára nőtt az ingatlanok iránt érdeklődők száma. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni ebből, de jelzés értékű, hogy olyan települések is felkerültek a térképre, amelyek korábban nem voltak az emberek látókörében.

A népszerűség oka, hogy ezeken a településeken magasabb összegű támogatásokat lehet igénybe venni. Egyrészt, ha valaki használt lakást vásárol, akkor az új építésű ingatlanokra vonatkozó kedvezményeket is megkapja, azzal a feltétellel, hogy a már meglévő ingatlannak nemcsak a vételárára tudják elkölteni, hanem legalább a felét az épület korszerűsítésére is fordíthatják a családok – fogalmazott Balogh László a sonline.hu-nak.