Átadták a sármelléki kerékpárutat (Keszthelyi TV)

Átadták a Sármelléket Zalaapátival összekötő, közel nyolc kilométeres kerékpárutat. A 282 millió forintból megépült szakasz a „Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Sármellék és Zalaszentgrót településeken” című pályázat kapcsán valósult meg, melynek konzorciumvezetője a Zala Megyei Önkormányzat. 

 

 

A cél az volt a fejlesztéssel, hogy a település össze legyen kötve a Balatonnal. A meglévő szakasz csak kerékpárútként használható, a töltésen keresztül lehet eljutni Zalavárra a Kis-Balatonhoz. A 7600 méteres útból körülbelül két és fél kilométer lett leaszfaltozva. A kivitelezés gyors volt, körülbelül 3 hónap alatt készítették el az új kerékpárutat a sármellékiek, a környékbeliek és a turisták nagy örömére – mondta el Horváth Tibor polgármester.

A felújított kerékpárutat szombaton adták át ünnepélyes keretek között. A Zala Megyei Önkormányzat  2016-ban nyújtott be pályázatot konzorciumvezetőként a Zala Kétkeréken projektre. Ennek keretében valósulhatott meg ez a szakasz. Pácsonyi Imre alelnök elmondta, a program során eddig 1.4 milliárd forintot tudtak fordítani kerékpárút fejlesztésre. Manninger Jenő országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy ez a szakasz a Zala megyei turisztikai kerékpárút hálózat része. Fontos ugyanis, hogy minél több turista látogasson el a környékre. Annak köszönhetően, hogy a Balaton és a Kis-Balaton össze lesz kötve kerékpárúttal. várhatóan megnövekszik a következő években a turista forgalom.

Az országgyűlési képviselő elmondta, amíg nem fejeződnek be a munkálatok, addig is Hévíz felől meg tudják közelíteni az utat a kerékpárosok. A közeljövőben Keszthely térségében több új kerékpárút is megvalósul.