Átadták a felújított orvosi rendelőt Zalaszentjakabon (kanizsaujsag.hu)

Az új bútorok mellett mesefigurák is várják a betegeskedő fiatalokat a zalaszentjakabi gyermekorvosi rendelőben, míg a felnőtteket már modern, 21. századi körülmények között láthatja el a háziorvos. A korszerűsített helyiségeket hétfőn avatták fel.

A település polgármestere, Molnár József úgy fogalmazott, hogy a testületük megfontolt döntéseinek és a kormány támogatásának köszönhetően már a harmadik jelentős beruházást valósították meg rövid időn belül. A mostani, csaknem 8 millió forintos projektnek köszönhetően a rendelő és a váró bútorzatát, padlózatát is teljesen kicserélték, kifestettek, valamint megjavították a fűtésrendszert is a szakemberek.

– Fel lett szedve a leragasztott linóleum, a vizesblokkok fel lettek újítva. Új csapok, csaptelepek, mosdórészek lettek beépítve. S ha az orvosi rendelőt két részre bontjuk, elmondhatom, hogy van nekünk egy felnőttorvosi és van egy gyerekorvosi rendelőnk. Mind a kettőt próbáltuk az igényeknek és a kor követelményeinek megfelelően berendezni, természetesen a gyerekeknek egy másfajta környezetet kellett teremteni – nyilatkozta a polgármester.

Az orvosi rendelő felújításának összköltsége mintegy 7,5 millió forint volt, amelyhez a kormány több mint 5 millió 800 ezer forinttal járult hozzá.