Áprilistól a tanév végéig erdei iskola, nyáron táborok helyszíne (veol.hu)

A Bakonyerdő Zrt. Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolája 2004 óta működik, irányítását Németh Eszter tanító, erdőpedagógus és Takács Péter kerületvezető erdész, természetvédelmi mérnök, erdőpedagógus látja el idén májustól. Munkájuk és mondhatni, életük szerves része a természet szeretetének, megismerésének elősegítése – írja a veol.hu.

Az erdei iskola a kéktúra útvonalon helyezkedik el, Vigántpetend, Balatoncsicsó és Szentjakabfa határában. Áprilistól a tanév végéig erdei iskolaként működnek, nyáron különböző táborok helyszíneként keresik őket. A kora tavaszi, őszi, téli időszakban pedig családok, baráti társaságok szálláshelye a csodálatos környezetben fekvő intézmény.

– A nyár elején a Csodaszarvas iskolai közösségi programok zajlottak nálunk, majd a különböző tematikus táborok, valamint családi, egyházi rendezvények következtek. Aztán szeptemberben a tanévvel párhuzamosan megkezdődött a klasszikus erdei iskolai szezon. A járványügyi előírások fokozott betartásával most is vannak nálunk gyermekcsoportok, s jönnek folyamatosan az ország szinte minden részéről. Hatvannégy férőhelyünk van, így általában két osztály tartózkodik nálunk egy időben, amelyek gyakran egymástól igen távoli helyekről érkeznek. De, mint tudjuk, a gyerekek könnyen kötnek barátságot, s még e tekintetben is maradandó élményekkel térhetnek haza.

Természetesen tartalmas, tudatosan megtervezett programot biztosítunk számukra. Elsődleges célunk a tapasztalati úton történő tanulás segítése mind az óvodások, mind az iskolások vonatkozásában. Van egy szép, Öreg bükk névre keresztelt tanösvényünk, ahol különböző állomáshelyeken mutatjuk be az erdei életközösséget a maga valóságában. Néha rácsodálkoznak a gyerekek egy-egy érdekességre, ami számunkra azt is jelzi, hogy a családok túlnyomó része egyre távolabb kerül a természettől, a környezettől. Éppen ezért fontos küldetésünk a természet ismeretének, szeretetének átadása, s erdészeti iskolaként mindezt a legjobb helyen, az erdőben – fogalmazott a lapnak a kerületvezető erdész.

Majd hozzátette, megfigyelhető, s talán a pandémiás időszak velejárója, hozadéka, hogy az elmúlt időszakban megnőtt az igény a természetjárásra, a kirándulásra egyénileg és csoportosan is. Úgy vélte, talán sokan újra megtalálják, felfedezik a természet nyújtotta élményt, szépséget, amelyhez a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola is hozzájárul a maga eszközeivel, lehetőségeivel. Azt is megtudtuk, hogy a táborokban mindig tartanak kézműves-foglalkozásokat, a kenyérsütéstől kezdve az agyagozásig vagy éppen a vesszőfonásig, de találkozhatnak a gyerekek a vadgazdálkodás elemeivel, térképismerettel, szintén kint az erdőben.

A résztvevők számára túrákat is szerveznek, jellemzően nagyvázsonyi célponttal, de a gyerekek több más mellett betekintést nyerhetnek a madarászat, a méhészet, a növényismeret rejtelmeibe, sőt biológiai vízvizsgálatot is végezhetnek a megfelelő szakmai irányítás mellett.