Április 11-ig pályázhatnak az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek

Az idén hétszázmillió forintra emelkedik az önkéntesek támogatása. Ebből az összegből hatszázmillió forintra az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillióra pedig a mentőszervezetek pályázhatnak.

A központi költségvetésben a tavalyinál százmillióval több, összesen hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forintra az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillióra pedig a mentőszervezetek pályázhatnak. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek április 11-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra.
A 2018-as pályázat az előző évhez képest korábban jelenik meg, így a támogatási összegeket is hamarabb kapják meg a sikeresen pályázók.

A pályázati lehetőség évről évre biztosítja az egyesületek fejlődését, jelentős szerepet játszik abban, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés a hivatásos és az önkéntes szervezetek között. A tűzoltó egyesületek 2017-ben már csaknem nyolcezer eseménynél támogatták a katasztrófavédelmi szervek munkáját.

Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő, a legtöbb pénzt a legmagasabb kategóriába tartozó egyesületek kaphatják.

Támogatás nyerhető a többi között alkalmassági vizsgálatok költségeire, szertár építésére és felújítására, EDR-rádiókra, védő- és technikai eszközökre éppúgy, mint tűzoltótechnika-kezelői vizsgára, vagy ifjúságneveléshez kapcsolódó kiadásokra. Az idei pályázaton is kérhető támogatás olyan rendszeresített szívó- és nyomóoldali szakfelszerelésekre, kéziszerszámokra, amelyek egyébként nem szerepelnek a kiírás mellékletében, emellett továbbra is pályázhatnak az egyesületek utánfutó beszerzésére – tudtuk meg a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, amely honlapján elérhető a pályázati dokumentáció.

Az elkészített anyagokat az önkéntes tűzoltó egyesületeknek április 11-ig kell eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltósághoz, amellyel az egyesületnek együttműködési megállapodása van. Ha egy egyesület több parancsnoksággal is kötött megállapodást, akkor a székhelye szerinti tűzoltóságra kell benyújtania a pályázatát. Az elbírálás május 29-ig megtörténik.

A tűzoltó egyesületek a településen a tűzmegelőzési, valamint a tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátásában közreműködő társadalmi szervezetek. Az önkéntes tűzoltó egyesületek műszaki mentést és tűzoltást ugyan nem vezethetnek, mégis amennyiben jól működnek, számottevő segítséget jelentenek a lakosság biztonságának érdekében. Tagjaik önként és ellenszolgáltatás nélkül vállalják tevékenységüket, mely a helyben elérhető segítő szerep mellett jelentős közösségformálással is bír.

Ezek az egyesületek nonprofit szervezetek, fenntartásukhoz a települési önkormányzatok képviselő-testületei is hozzájárulnak – amennyiben területükön működik ilyen, illetve pályázatokon indulhatnak. Munkájukat legtöbbször a hivatásos, vagy önkéntes köztestületi tűzoltóságok, illetve más országokban kiszolgált eszközökkel, szakfelszerelésekkel és védőeszközökkel látják el. Szaktevékenységük során a tűzmegelőzés körében tájékoztathatják a lakosságot az időszerű tűzvédelmi feladatokról. Részt vehetnek az utánpótlás nevelésben, ifjúsági tűzoltó képzésben, iskolákban tájékoztató előadásokat, bemutatókat tarthatnak, ahogy rendezvényeken is.

Megállapodás keretében együttműködnek a hivatásos önkormányzati, illetve önkéntes tűzoltósággal. Tűzoltás és műszaki mentés szükségessége esetén a segélykérést továbbítják a hivatásos önkormányzati vagy önkéntes tűzoltósághoz, akiknek megérkezéséig minden tőlük elvárhatót megtesznek a tűz továbbterjedésének megakadályozására, oltására, a sérülteknek, veszélyben lévőknek segítséget nyújtanak, valamint próbálják a baleseteket megelőzni. A hivatásosok helyszínre érkezését követően a tűz oltásában, illetve a műszaki mentésben a tűzoltásvezető intézkedésére közreműködnek.

A Balaton körül számos önkéntes tűzoltó egyesület segíti a hivatásosok munkáját és veszi elejét nagyobb problémáknak.