Appeninn Nyrt.: 9,8 milliárd forintos hitelszerződés a Szántódon épülő ötcsillagos hotel fejlesztésére (MTI)

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. közvetett tulajdonában álló Szántód Balaland Family Ingatlanfejlesztő Kft. 9,84 milliárd forint értékű hosszú lejáratú beruházási hitelkeretszerződést írt alá a Nemzetközi Beruházási Bankkal a Szántódon épülő ötcsillagos hotel és élménypark fejlesztésének finanszírozására – közölte az Appeninn Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A társaság a közleményében azt írta, a terveknek megfelelően halad az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában álló Dreamland Holding Zrt. koloniális hangulatú, ötcsillagos kategóriájú, BalaLand elnevezésű szállodájának a fejlesztése Szántódon. A hotel  a hozzá kapcsolódó élményparkkal kiegészülve a tervek szerint egy egész évben működő családbarát szálláshellyé válhat a balatoni régióban.

A beruházások költségeit részben önerőből, részben támogatásokból, illetve bankhitelekből fedezik. A Nemzetközi Beruházási Bankkal most megkötött hitelszerződéssel a fejlesztési munkálatokhoz szükséges bankhitel biztosítottá vált – tették hozzá.

Közölték, a BalaLand elnevezésű családi élményszálloda az idén júniusban került az Appeninn Nyrt. tulajdonába – két másik vidéki turisztikai ingatlanfejlesztési projekttel együtt -, miután az ingatlanpiaci társaság megvásárolta a Dreamland Holding Zrt. 75 százalékos részesedését a Szepesi család bizalmi vagyonkezelőjeként eljáró Szepard Kft.-től.

A szántódi 109 szobás, ötcsillagos szálloda fejlesztése már 2017-ben megkezdődött a tervezési munkálatokkal, idén tavasszal pedig a beruházás a megvalósítás szakaszába lépett és elkezdődtek a mélyépítési munkálatok, amelyek várhatóan a nyár végére le is zárulnak.
Megjegyezték, hogy bár a járványhelyzet az építőiparban is lassulást eredményezett, a BalaLand fejlesztésében a rendkívüli állapotok nem okoztak fennakadást.

A tervek szerint 2022-től üzemel majd a szálloda, amely közvetlenül több mint 100 új munkahelyet teremthet a térségben, továbbá jelentős adóbevételekkel járulhat hozzá a balatoni régió fejlesztéséhez – olvasható a társaság közleményében.
Az Appeninn részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság 2019. évi eredménye elérte a 10,2 millió eurót (3,3 milliárd forint).