Ambrus Tibor: a főszezonban nagyon sokan választották Csopakot (balaton.vehir.hu)

Csalóka volt ez a nyár, hiszen mindenki nagy tömegekről beszél, ám ez csak részben igaz, hiszen májusban és júniusban gyakorlatilag nem beszélhetünk idegenforgalomról és ugyanez mondható el az augusztus végétől, szeptembertől számítható utószezonról is – véli Csopak polgármestere. Ambrus Tibor szerint ugyanakkor a főszezonban nagyon sokan érkeztek hozzájuk. 

Az első hullám – őszintén kijelenthetjük –, hogy sokként ért bennünket, hiszen egy megtervezett költségvetéssel mögöttünk és egy nyári felkészüléssel előttünk gyakorlatilag mindent újra kellett kezdeni és át kellett tervezni. Eközben pedig biztosítani kellett a lakosaink, és ezt a nehéz időszakot Csopakon átvészelni szándékozók ellátását. Úgy gondolom, így utólag elmondhatjuk, hogy mindenki maximálisan helyt állt a kollégák közül, hiszen meg kellett oldanunk a gyermek és idős étkeztetést, a fertőtlenítéseket, maszkokkal tudtunk ellátni mindenkit, aki igényelte, miközben a lehetőségekhez képest működött a település.

– fogalmazott a balaton.vehir.hu-nak Csopak polgármestere. Ambrus Tibor kifejtette: a bevételeket és a kiesést külön kell kezelni, hiszen egymástól teljesen független dolgok. Az adóelvonások (gépjárműadó), illetve azok a vendégeknek szánt könnyítések, amelyek által csökkent az Önkormányzatnak a tervezett bevétele, szigorú takarékossággal, kisebb fejlesztések, beruházások elmaradásával jártak. A bevételeiknél a strand bevétel növekedése mellett csökkent az Üdülőfalu bevétele, csökkent a Konyha bevétele és a tervezetthez képest részben csökkentek az adóbevételek is. Az idei évet megszigorításokkal végig tudják vinni, nem kellett ingatlaneladásokkal vagy lekötött pénzeszközök felszabadításával kiegészíteni, de hogy mit hoz a jövő év, azt még tervezés szinten sem lehet látni – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy napról-napra változik a helyzet, igazodni kell a kormányzati döntésekhez és a helyben kialakult helyzetekhez is. Nagyon nehéz ilyenkor dönteni, hiszen minden döntést legalább annyian bírálnak, mint ahányan elfogadnak. A legfontosabb ilyenkor a lakosság védelme és a döntések helyességét majd a járvány végeztével lehet megbeszélni, addig a felelősség az övé, amit vállalni kell.

Jelenleg nem működnek a Bizottságok és a Képviselő-testület, de minden döntése előtt kikéri Képviselő Társai véleményét. Gyakorlatilag online testületi üléseket tartanak. A költségvetési koncepciót elkészítették, amit a jövő évi országos költségvetés ismeretében tudnak majd pontosítani – árulta el Ambrus Tibor.