Alsóörsön a lakók is beszállnak az utcafelújításokba (veol.hu)

Alsóörsön egyre több ingatlantulajdonos dönt úgy, hogy a település útfejlesztési programjához csatlakozva, anyagi áldozatot is hoz utcája rendbetételéhez, amihez a helyi önkormányzat a beruházási költségeknek a 75 százalékával járult hozzá.

 

– Idén három utcát újítottunk fel. A Séd közt, a Búzavirág közt és legutóbb az Erdőalja utcát. Mindez a község legtávolabbra eső részén található, az úgynevezett Halacsban, amely közigazgatásilag három településhez tartozik, nevezetesen Felsőörshöz, Balatonalmádihoz és Alsóörshöz. Köszönettel tartozom az útépítő közösségnek, kiváltképp Szabó Sándornak, aki összefogta mindezt. Megadtuk az ünnepi hangulatot, hiszen mini sörhordót gurítottunk és egy teknős is „igénybe vette az utat” – nyilatkozta Hebling Zsolt polgármester.

A település első embere örömmel újságolta, hogy újabb közösségek álltak össze, ahol majd várható útfejlesztés. Az egyik a Pilóta, és Bagolyvár, a másik a Telekfői utca, a harmadik pedig a Március 15. utca lenne. Az elmúlt tíz évben 5 kilométer útszakasz újult meg így Alsóörsön, mely példaértékű lehet más településeknek is.